logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Litkei Máté: Olyan magasságokban van a gázár, amit korábban el sem tudtunk képzelni

Marad a rezsicsökkentett energiaár, annak ellenére, hogy újabb csúcsokat dönt a gáz világpiaci ára. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter észt kollégájával folytatott beszélgetése során ismét világossá tette, hogy Magyarország tárgyalni sem hajlandó az energiaembargóról. Közben Magyarországon intenzíven töltik fel a gáztározókat – hangzott el az M1 Ma reggel című műsorában, melynek vendége Litkei Máté, a Mathias Corvinus Collegium Klímakutató Intézet igazgatója volt.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a keddi Kormányinfón megerősítette, hogy marad a rezsicsökkentés a korábban bejelentett formában, annak ellenére, hogy a gáz ára azóta ismét nagymértékben emelkedett. Litkei Máté szerint a gázár emelkedése több okból ered, de a legfőbb ok jelenleg a háborús helyzet, illetve a háborús helyzet következtében kivetett európai szankciók, és az oroszok válasza ezekre a lépésekre.

A gázembargó ugyan nem került bevezetésre európai részről, de az orosz olajra és szénre szankciót vetettek ki. Oroszország pedig ennek következtében válaszlépésekkel élt: többek közt az Északi Áramlaton futó gázmennyiségeket korlátozta – mutatott rá a klímaszakértő. Majd hozzátette, hogy Európába korábban négy nagy vezeték szállított a gázt, ebből most három vezetéken korlátozást vezettek be. Egyedül csak a Török Áramlat gázvezetéken nincs korlátozás, amin keresztül jelenleg Magyarország gázellátása is történik.

Litkei Máté arra is rámutatott, hogy

2019 környékén még 10 euró magaságában voltak megawattóránként a gázárak, mostanra pedig ez az összeg 200 euróra nőtt.

Amikor bejelentették azt, hogy korlátozás lesz megint az Északi Áramlaton – ami jelenleg 20 százalékon érkezik csak a gáz –, vagyis három napra teljesen le fog állni a gázszállítás, akkor a 300 euró környékét is megközelítette a megawattóránkénti gázár.

„Tehát azt látjuk, hogy olyan magasságokban van a gázár, amit korábban el sem tudtunk képzelni” – mondta a szakértő, majd hozzátette, hogy egy évvel ezelőtt 45 euró volt a gáz megawattóránkénti ára, és akkor már energiaválságról beszéltünk.

A keddi Kormányinfón Gulyás Gergely bejelentett egy fontos változást: mivel eltérő lehet a fűtőértéke a különböző forrásokból beszerzett gáznak, ezért most Megajoule-ban is meghatározták az 1790 köbméteres fogyasztást.

Kapcsolódó tartalom

Ezzel kapcsolatban Litkei Máté elmondta, hogy a fogyasztok felé mindig köbméterben számoltak, de a szolgáltatói oldalon az elszámolás Megajoule-ban történt.

„Ez azért fontos, mert különböző irányokból érkezik a földgáz, és a tárolókban ezt a szolgáltató ugyan bekeveri, illetve próbálja homogenizálni és eljuttatni nagyjából egységes minőségben a fogyasztóhoz, de az egyes tárolókból regionális szinten lehet eltérés a különböző fogyasztási helyeken„

– magyarázta Litkei Máté, majd hozzátette, hogy a gáz köbméterenkénti fűtőértékét például a tengerszint fölötti magasság is meghatározza.

Ugyan rendeletben van szabályozva a gáz minősége – tehát gyengébb minőségű gázt nem kaphatnak a magyarok –, de minimális eltérések lehetnek, és sokkal fontosabb, hogyha fűtőértékben határozzuk meg az éves fogyasztást, minthogyha köbméterben tennénk ezt meg – fogalmazott a szakértő. Hozzátette: éppen ezért az eddig körülbelül 59 ezer megajoule-os éves fogyasztást most 63 ezer megajoule fölé emelte fel a magyar kormány.

Ez azért volt fontos, mert ott, ahol esetleg rosszabb fűtőértékű gázt kapnának a fogyasztók köbméterenként, az éves fogyasztást tekintve nem járnak rosszabbul, sőt köbméterben akár 75-100 köbméter éves pluszfogyasztással számolhatnak – mondta Litkei Máté.

A klímaszakértő szerint a német kormány szerdán bejelentett spórolási csomagja gyakorlatilag beismerése annak, hogy más forrásból nem tudják kielégíteni az energiaigényeket.

A képlet nagyon egyszerű: az egyik végén ott vannak az oroszok és küldik az energiahordozókat – jelesül a gázt –, a másik végén ott vannak a németek, akik fogadják. Hogyha nem küldik az oroszok a gázt, akkor a németek csak a saját oldalukon tudják csökkenteni a felhasználást

– magyarázta Litkei Máté.

A szakértő szerint, ha a németek tudtak volna intézni saját beszerzéseket más országokból, akkor nem kellene visszafogni az energiafogyasztást Németországban, de Európa, és ezen belül Németország sem tudja kielégíteni az energiaszükségleteit úgy, hogy korlátozásokat vezet be az orosz energiahordozókra, sem az olaj esetében, és most azt látjuk, hogy a szén esetében sem.

Litkei Máté azt is elmondta, hogy a szankciók következtében Oroszország elkezdett nyomást gyakorolni Európára a gázszállításokon keresztül, Gerhard Schröder volt német kancellár augusztus elején Oroszországban tárgyalt Vlagyimir Putyin orosz elnökkel. A volt kancelláron keresztül megüzenték az oroszok, hogy két dologgal enyhíthető ez a nyomás: az egyik, hogy a szankciókat fel kell oldani, a másik pedig a műszakilag teljesen tökéletes állapotban lévő vezeték, az Északi Áramlat 2-n való szállítás – amit a németek gyakorlatilag amerikai nyomásra át sem vettek.

Az Északi Áramlat 2-n történő gázszállítást visszautasítják a németek. Tehát gyakorlatilag az oroszok kínáltak megoldást, amit Európa nem fogad el – mutatott rá a szakértő.

Kapcsolódó tartalom

Kanadai LNG gáz

Olaf Scholz német kancellár szerint jelenleg a kanadai cseppfolyós földgáz (LNG) játszhat jelentős szerepet abban, hogy Németország függetlenné váljon az oroszországi földgázimporttól.

Litkei Máté szerint azonban a kanadai LNG gázszállítás kérdése egy érdekes kérdés, ugyanis a legnagyobb kanadai gázmezők Albertában találhatók, amik a nyugati parthoz közel eső területek, mi viszont keleti oldalon vagyunk Kanadához képest. A szakértő felhívta arra a figyelmet, hogy nincs vezetékhálózat, ami el tudná szállítani az Európának szükséges gáz mennyiséget.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még