„Ha a polgárok meglátnak egy honvédtisztet, elismerő tisztelettel és szeretettel gondolják: ő a mi katonánk!” – jelentette ki a miniszter, aki az esküt tevő honvédtisztekhez szólva azt mondta: “vészterhes, történelmi időkben” kapták meg a hivatást jelző szablyát, valamint a tiszti állást és becsületet jelképező kardbojtot.
Tanúi vagyunk az európai kultúrát felforgató tömeges népvándorlásnak, határainktól nem messze, szűnni nem akaró, könyörtelen és öldöklő háború dúl, ami gazdasági világválságot okozott. Nagy- és középhatalmak egymásnak feszülnek, és mindenki a fegyverek erejére támaszkodva kíván majd tárgyalni. Vagyis a szemünk előtt zajlik egy új világrend kialakulása – fűzte hozzá, megjegyezve: nagy és teljes embert kívánó” feladatra vállalkoztak ezekben a bizonytalan időkben a tisztek.
A magyar kormány elsődleges célja, hogy ehhez minden eszközt megadjon. A legmodernebb fegyverrendszerek beszerzése, az egyéni harcászati felszerelések fejlesztése, a nagymértékű, többlépcsős illetményfejlesztések, a katonai életpályamodell és a képzés új rendszere, a haderőre fordított sok milliárd forint bizonyítja, hogy a Magyar Honvédség a fejlődés útjára lépett – fogalmazott a miniszter.
Az új haderő kialakításban és működtetésében a most esküt tett tiszteknek is döntő szerepük lesz – mondta, hozzátéve: a legmodernebb haditechnika sem ér semmit harcos, mindenre elszánt katonák nélkül.
Az esküt tevők honvédtiszteket arra szólította fel: legyenek olyan örök katonai erények megtestesítői, mint a bátorság, becsületesség, engedelmesség, lojalitás, fegyelem, bajtársiasság és önfeláldozás. „Várom és elvárom, hogy ezekben mindig és mindenhol példát mutassanak, mind bajtársaik, mind civil honfitársaik irányába” – szögezte le.

Mostantól egy olyan testület tagjai lesznek, amely az év minden napján, a nap minden percében készen áll arra, hogy őrizze a békét, védelmezze a magyar embereket. Ez a feladat nem áll meg határainknál. A magyar katonák több évtizede az ENSZ, a NATO és az EU keretében folyó különböző missziókban is részt vesznek, méghozzá nemzetközileg elismerten. „Hisszük, hogy a biztonsági kihívásokat elsősorban azok kialakulási helyein kell kezelni” – nyomatékosította.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf ünnepi beszédében köszönetét fejezte ki a honvédtiszteknek elhatározásukért, amellyel a haza szolgálatába léptek, mert haza csak addig van, amíg van, aki megvédje.
Ruszin-Szendi Romulusz, a Magyar Honvédség parancsnoka köszöntőbeszédében felhívta a figyelmet arra, hogy nehéz feladat vár a katonákra, hiszen megváltozott a biztonsági környezet, az országtól keletre háború dúl. Ezért is nagy figyelem vetül rájuk az ország és a kormány részéről egyaránt. Ezzel együtt a katonák érezhetik, hogy anyagi és erkölcsi támogatásban is részesülnek.
Az altábornagy kiemelte: a tisztavatás azért is felemelő pillanat, mert jó ma magyar tisztnek lenni.

A katonákhoz szólva azt mondta: ha az elmúlt években tanultak elsajátítását követően kellő alázattal, szorgalommal, tisztelettel állnak neki a szolgálatnak, akkor annak minden percét élvezni fogják.
Idén a Parlament előtti Kossuth Lajos téren 110-en tették le katonai esküjüket. A honvédtisztjelöltek – folytatva a 2011-ben újraindított ludovikás hagyományt – fogadalmukat kardrántással, a hazáért mindhalálig!” felkiáltással erősítették meg.
Az eskütétel után Berta Tibor katolikus tábori püspök és Jákob János protestáns tábori püspök fohászt mondott.
A Honvédelmi Minisztérium (HM) az MTI-hez eljuttatott közleménye szerint a történelmi Magyarország katonai hagyományait elevenítik fel azzal, hogy a korábbi évektől eltérően, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter utasítására, a katonai eskü felemelő voltát hangsúlyozva, kiemelkedőbb szerepet kap a történelmi egyházak fohásza. A HM kiemelten fontosnak tartja, hogy ennek a meghatározó eseménynek a középpontjában a református és a katolikus tábori püspök által, a Magyar Honvédség leendő tisztjeiért elmondott, fohásszal szentesített katonai eskü álljon.
Az avatás végén a Magyar Honvédség három Gripen vadászgépe piros, fehér, zöld csíkot húzva repült át a Kossuth tér felett, köszöntve az esküt tett tiszteket.