logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megtisztult egy forgalmas csomópont

Újra az Örs vezér terén tartott köztisztasági és közrendvédelmi akciót a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) szerda éjjel és csütörtök reggel. A BKK – partnereivel – megtisztította a teret, az aluljárót, a buszfordulót és a villamosmegállót.

A BKK csütörtökön az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta, hogy a „Tiszta és biztonságos Budapestért” kampányban részt vettek a Budapesti Közművek Nonprofit Zrt.-ben önállóan működő FKF Köztisztasági és Főkert Kertészeti Divíziók, valamint a BKV munkatársai.

Jelentős szerep jutott a Budapesti Rendőr-főkapitányságnak is, amely a Készenléti Rendőrséggel közösen az Örs vezér tere és környékén állandó rendőri jelenlétet biztosít. Részt vett az akcióban a rendészeti tevékenységet végző Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság is, és segítették a kezdeményezést Kőbánya és Zugló közterület-felügyelői, valamint a Menhely Alapítvány munkatársai is.

A közleményben idézték Kártyás Irént, a Menhely Alapítvány diszpécserszolgálatának egységvezetőjét, aki elmondta: az akcióban közreműködőktől az alapítvány pontos információkat kap a kritikus helyzetbe került, otthontalan emberekről. Ezek alapján a rászorulókat megfelelő ellátáshoz juttathatják és segíthetnek az elhelyezésükben.

A főváros élhetőbbé tételéért indított akció szeptemberben a Batthyány téren, Kelenföldön és a Móricz Zsigmond körtéren folytatódhat.

A BKK korábban a Széll Kálmán tér, az Örs vezér tere, a Boráros tér, a Déli pályaudvar, a Margit híd budai hídfő, a Rákóczi tér, az Etele tér, a Batthyány tér, a Határ út metróállomás és a KÖKI közös köztisztasági akcióját szervezte meg.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még