logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

BKV-ellenőrből a Jobbik „főtitkárnője”, majd bukott „mamuszosa” – Molnár Enikő pályafutása

| Szerző: hirado.hu
Egyre szembetűnőbb a Jobbik széthullása: egykori elnöke Jakab Péter kilépése után szerdán derült ki, hogy a párt nem tart többé igényt Molnár Enikő munkájára sem, szerződést bontanak vele. A gyakran „mamuszosként” emlegetett nő Jakab kabinetfőnöke volt, az utóbbi hónapokban pedig neve folyamatosan botrányok kapcsán jelent meg a sajtóban.

 

A korábban BKV-ellenőrként is dolgozó Molnár Enikő tizenkét évet dolgozott a Jobbiknál, ebből hat évig önkéntesként, 2016-tól pedig már szerződéssel.

Kapcsolódó tartalom

Jakab Péter kilépésével számítani lehetett rá, hogy tanácsadója követni fogja a botrányhőst, aki új párt alapításán dolgozik.

A nyilvánosság előtt Jakab Péter autóbaleseténél tűnt fel először a „mamuszosként” is gyakran emlegetett nő, aki ezután rövid idő alatt Jakab Péter egyik legszorosabb munkatársa lett.

Befolyása a hírek szerint akkora volt a pártban, hogy sokan „főtitkárnőnek” emlegették.

A Bors közölte tavaly év végén azt a cikket, amely szerint Jakab Péter meglehetősen közeli viszonyba keveredett Molnár Enikővel, akit aztán később a kabinetfőnökeként nevezett meg. A lap szerint a volt Jobbik-elnök ekkor már hónapok óta élettársi viszonyban élt vele.

Bár kapcsolatukat azóta is tagadják, Gyöngyösi Márton közösségi média oldalán a múlt héten közzé tett Jakab Péternek címzett nyílt levelében úgy fogalmazott:

„Ha Neked az a tanácsadó kell, aki mellett elvesztetted a családodat, elvesztetted az előválasztást, elvesztetted az országgyűlési választást, elvesztetted az elnökségedet, elvesztetted a frakcióvezetőségedet, elvesztetted minden tekintélyedet és elvesztetted a hiteledet, nem foglak visszatartani sem” – utalt Molnár Enikőre a Jobbik új elnöke.

Egyébként Jakab Péter és kabinetfőnöke ellen etikai eljárást is indítottak a Jobbikon belül az ügy miatt, azonban az eljárást indító Szabó Balázst, mint kiderült, kizárták a pártból.

Kapcsolódó tartalom

Májusban derült fény arra, hogy a szabolcs-szatmár-bereg megyei Ököritófülöpösön történt jobbikos szexbotrány eseményén is jelen volt Molnár Enikő és Jakab Péter.

Alig csengett le ez a botrány, már követte is egy újabb, amikor a Jobbik elnökségi gyűlése veszekedésbe torkollott, miután Jakab Péter ellen fordult saját szövetségese, Potocskáné Kőrösi Anita. Jakab Péter ekkor lemondással fenyegetőzött.

A jobbikos belviszály odáig fajult, hogy a kamera előtt rendezte Molnár és Potocskáné a közöttük régóta feszülő ellentétet.

Jakab Péter kabinetvezetője Miskolcig követte a Jobbik elnökhelyettesét, és videóra is vette, ahogy inzultálja. A Jobbik-alelnök szerint az őt inzultáló Molnár Enikő tudatmódosító szer hatása alatt állhatott, Jakab Péter kabinetfőnöke azonban tagadta a vádat.

A Jobbik közleményben ítélte el Molnár Enikő miskolci akcióját: „Jakab Péter tanácsadója, Molnár Enikő ma leutazott Miskolcra azzal a céllal, hogy vélhetőleg megzavarja a katakárosultaknak rendezett jobbikos tanácsadást.” Üres provokációnak nevezték az akciót, és hozzátették: a „mamuszos” láthatóan nem a „Nép Pártján” áll, csupán öncélúan balhézik.

Utalva ezzel Jakab utóbbi időben tett megnyilatkozásaira, amely szerint ő a „Nép Pártján” politizál.

Novák Előd, a Jobbik korábbi politikusa, a Mi Hazánk jelenlegi alelnöke mindezt tréfásan „Potocskáné és mamuszkáné” harcának említette egy interjúban.

A sajtóhírek szerint a Jobbik volt elnöke augusztus 20-án jelentheti be, hogy új pártot alapít, miután múlt héten Gyöngyösi Márton felszólítására kilépett a Jobbikból.

Kapcsolódó tartalom

A címlapfotó forrása: Bors

Ajánljuk még