logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Varga Mihály: Augusztus 20-a a magyarok egységének jelképe, a magyarság egyetemes ünnepe

Teljes erővel tenni kell Magyarország, a magyarság felemelkedéséért, a mostani munka határozza meg, hogy „a viharok elmúltával milyen világban fogunk élni” – mondta a pénzügyminiszter szerdán Szolnokon, a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat augusztus 20-ai ünnepi megemlékezésén, amelyen kitüntető díjakat és címeket adtak át.
Varga Mihály pénzügyminiszter beszédet mond a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ünnepi megemlékezésén Szolnokon 2022. augusztus 17-én. Varga Mihály a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díjat vehette át a rendezvényen (Fotó: MTI/Mészáros János)

Varga Mihály – a Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díj átvétele után – az elismerésben részesülők nevében azt mondta: az ember csak egy meghatározó értékrend szerint élhet és dolgozhat. Áldásnak nevezte, „ha láthatjuk eredményeinket, ha tudhatjuk, munkánk segíthette a szülőföldünk fejlődését, a magyar emberek előre jutását”.

Meggyőződése – mondta –, hogy csak úgy lehet jól, mások számára is hasznosan végezni a munkát, ha világosan látjuk, honnan indultunk.

Varga Mihály kitért arra is, hogy Szent István, államalapító királyunk egész életében a magyarok megmaradásáért harcolt, ennek a célnak rendelte alá minden cselekedetét. Ez a lépés akkor a külső fenyegetettség és a belső széttagoltság miatt a magyarság jövőjét jelentette – hangsúlyozta.

Azt mondta, első királyunk olyat országot hagyott ránk, amelynek népe a mai napig megőrizte nemzeti karakterét, a szabadsághoz, a szabad döntéshez való ragaszkodását. Ránk hagyta azt a szilárd hitet is, hogy viharok, megpróbáltatások és fenyegetettségek között sem adjuk fel értékeinket, hitünket.

A pénzügyminiszter kiemelte: eredményt ma is csak elkötelezetten, a célokra koncentrálva és kitartó munkával lehet elérni.

Az ukrajnai háború gyors lezárására egyre kevésbé lehet számítani – jelentette ki, megjegyezve: ha nem sikerül belátható időn belül elérni a békét Ukrajnában, akkor minden eddiginél súlyosabb nehézségekkel kell szembenézni. Azok az országok tudtak a legkisebb veszteséggel kikerülni a válságból, amelyek erős gazdaságot építettek és nehéz helyzetekben is megőrizték értékeiket – mondta.

Varga Mihály szólt arról is, hogy a múlt év második felében – elő sorban még az előző válság hatásaként – már érzékelhető volt a nyersanyagárak emelkedése. Az infláció megjelent a világ szinte minden országában, „ez Magyarország esetében importált inflációt jelentett” – közölte.

Hozzátette: ezt tetézte az orosz-ukrán háború kitörése és az ahhoz kapcsolódó uniós szankciós csomagok. Ezzel egy időben romlanak az országok növekedési kilátásai és megjelent a gazdasági visszaesés lehetőségétől való félelem is – jelezte.

A miniszter szerint bizakodásra ad okot, hogy az első negyedévben a magyar gazdaság 8 százalékkal, a második negyedévben 6,5 százalékkal nőtt.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy a globális alkatrészhiány, a növekvő energiaárak mellett az erősödő inflációs nyomás Magyarországon is lassítja gazdaságot. Az orosz-ukrán háború pedig további árfelhajtó erőt jelent, tovább rombolja az ellátási láncokat, fékezve a kilábalást és a növekedést – közölte.

Kapcsolódó tartalom

Varga Mihály kijelentette: a jelenlegi helyzetben a magyar kormány legfontosabb feladata az ország békéjének, biztonságának megőrzése. Ugyanakkor cél a nehéz munkával elért eredmények megőrzése is: a családok megerősítése, a munkahelyek megtartása, a nyugdíjasok védelme és a gazdasági növekedés megtartása, a beruházások támogatása – sorolta, megjegyezve: számítani kell a migráció erősödésére is, ami ellen szintén védekezni kell.

Hangsúlyozta: a magyar gazdaságnak a romló világgazdaságban is meg kell állnia a helyét.

Azon dolgoznak, hogy a rezsicsökkentést tartsák, meg kell védeni a munkahelyeket, a rekord foglalkoztatottságot

– emelte ki.

Varga Mihály azt mondta: hiszi, hogy a megváltozott, sok tekintetben válságosra fordult körülmények közepette akkor lehet boldogulni, ha „megőrizzük önállóságunkat, értékeinket, megtartjuk hitünket, és az eddigi kitartással, szorgalommal dolgozunk”.

Hubai Imre, a megyei közgyűlés elnöke közölte:

augusztus 20-a a magyar nemzet egységének jelképe, a magyarság egyetemes ünnepe; Szent István hagyatéka, szilárd hite és vasakarata példaként szolgál.

Jász-Nagykun-Szolnok vármegyét az ország egyik legdinamikusabban fejlődő térségének nevezte, és azt hangsúlyozta: a munkát tovább kell folytatni, az értékeket megőrizve és a hagyományokat megerősítve.

A Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díjjal kitüntetett Varga Mihály pénzügyminiszter a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Önkormányzat ünnepi megemlékezésén Szolnokon 2022. augusztus 17-én (Fotó: MTI/Mészáros János)

A megyei közgyűlés Jász-Nagykun-Szolnok Megye Díszpolgára díjat adományozott posztumusz Vitéz dr. nagybányai Horthy Szabolcsnak is, a vármegye hősi halált halt főispánjának, a 13. Jász-Kun Huszárezred főhadnagyának, református egyházmegyei gondnokának. A díjat a család képviseletében Horthy István és Horthy Éva vette át július elején Kenderesen.

Az ünnepségen átadták a Jász-Nagykun-Szolnok Megyéért díjakat, emellett több kitüntető díjat és címet is kiosztottak.

Ajánljuk még