logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Karikó Katalin nagy bejelentést tett

| Szerző: hirado.hu
A tudós bejelentette, hogy a jövőben a tudományos munkában szeretne újra elmélyülni, mert az elmúlt másfél évben kevesebb ideje jutott erre – írta a BorsOnline.

Karikó Katalin magyar biokémikus, az mRNS-vakcina egyik feltalálója már több mint hetven elismerést, kitüntetést kapott, amelyek kifejezték, milyen hatalmas áttörést ért el kollégáival a sejtszintű gyógyítás terén.

Karikó Katalin Széchenyi-díjas kutatóbiológus, biokémikus, a szintetikus mRNS-alapú vakcinák technológiájának szabadalmaztatója (Fotó: MTI/Máthé Zoltán)

A professzor már kulturális ikonnak is nevezhető, hiszen arcképe tavaly egy budapesti tűzfalra is felkerült a Krisztina körút 30. alatt. A kutató látta a művet, s mint mondta, nagyon meghatódott annak láttán.

Remélem, jó hatással van a fiatalokra, inspirálja őket a szorgalmas tanulásra és a kitartásra

– nyilatkozta Karikó Katalin a Nők Lapjának.

A tudós azt is kifejtette, mit gondolnak nyugaton a magyarokról: szerinte Amerikában is tudják, hogy a magyarok dolgos, szorgalmas emberek, vagyis nem csak mi hisszük, hogy a magyar tudomány világhírű, bár Karikó Katalin szerint egy kis összefogással még többre tudnánk jutni.

„Ha sok kutatónak nem lenne akkora az egója, jóval előrébb tarthatna a világ. Csak sokan nem akarják az eredményeiket másokkal megosztani, mert maguknak kívánják a dicsőséget. Utóbbiért én ritkán küzdöttem, talán egyszer vagy kétszer. Az egyik alkalommal akkor, amikor Drew Weissmannal szabadalmaztattuk az RNS-eljárásunkat. A beadáskor az én nevem szerepelt elöl, de amikor a hivatalból visszajött az egyetemhez a szabadalom, kiderült, hogy megcserélték a nevünket, biztos azt gondolták, ő az okosabb. Na, akkor az asztalra csaptam! Igaz, hogy a korrigálásért az egyetemnek fizetnie kellett, de ezt akkor sem hagytam” – mondta Karikó Katalin.

A kutató egy nagy bejelentést is tett az interjúban: szeptember végétől már nem dolgozik a BioNTechnél.

Szeptember végén befejezem a munkám a BioNTechnél. Új feladatok várnak rám, elsősorban szeretnék végre a tudományos munkában újra elmélyülni, mert az elmúlt másfél évben kevesebb idő jutott erre – árulta el a tudós.

Kapcsolódó tartalom

Címlapfotó: MTI/Cseke Csilla

Ajánljuk még