logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

KSH: A potenciális munkaerő-tartalék 137 ezerrel csökkent az első negyedévben

A potenciális munkaerő-tartalékhoz az első negyedévben 299 ezer ember tartozott, számuk 137 ezerrel csökkent az előző év azonos időszakához képest – közölte a Központi Statisztikai Hivatal kedden az MTI-vel.

A Munkaerőpiaci folyamatok 2022 I. negyedév című tájékoztató szerint a potenciális munkaerő-tartalékot a munkanélküliek, az alulfoglalkoztatottak, a dolgozni szándékozó, de munkát aktívan nem kereső vagy a rendelkezésre állás kritériumát nem teljesítő inaktívak jelentik együtt.

Az érintett csoport számában a legnagyobb csökkenést Budapesten, valamint Közép- és Nyugat-Dunántúlon tapasztalták, míg a legnagyobb tartalékkal Észak-Alföld és Észak-Magyarország rendelkezik, ezeken a területeken a potenciális munkaerő-tartalék több mint 60 százaléka munkát kereső munkanélküli, harmada pedig olyan inaktív, aki ugyan munkát nem keres, de szeretne dolgozni.

A vizsgált időszakban átlagosan 181 ezren voltak munkanélküliek, így a munkanélküliségi ráta 3,7 százalék volt. A munkanélküliek létszáma 34 ezerrel csökkent a 2021 azonos időszakában mért kiugróan magas értékhez képest.

Az idén január és március között a munkanélküliek átlagosan 8,9 hónapja kerestek munkát. Viszonylag magas, 42 százalék volt az 1-3 hónapja munkát keresők aránya, ugyanakkor a tartósan (legalább egy éve) állást keresők aránya is 34 százalékra emelkedett.

A régiókat tekintve továbbra is Észak-Alföldön a legmagasabb a munkanélküliség, 6,8 százalék, a legalacsonyabb pedig Közép-Dunántúlon, 1,7 százalék.

Arra is kitértek, hogy az első negyedévben a foglalkoztatottak átlagos létszáma a 15–74 éves népességben elérte 4 millió 674 ezret, ami éves szinten 107 ezres növekedés. Mindezt elsősorban az okozta, hogy az elsődleges munkaerőpiacon foglalkoztatottak köre 103 ezerrel nőtt, de hozzájárult a külföldön dolgozók 14 ezres növekedése is.

A legalább öt embert foglalkoztató vállalkozások, a költségvetési intézmények és a foglalkoztatás szempontjából jelentős nonprofit szervezetek adatai alapján 2022 első negyedévének végén az üres álláshelyek száma éves szinten 39 százalékkal nőtt, megközelítette a 87 ezret. A nemzetgazdasági ágakat tekintve a legnagyobb munkaerőhiány a feldolgozóiparban, az adminisztratív szolgáltatások, a közigazgatás, valamint az egészségügy és a szociális ellátás területén jellemző.

Címlapfotó: MTI/Rosta Tibor

Kapcsolódó tartalom

 

Ajánljuk még