logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Tátva maradt az utasok szája a rendőrség buszos akciójától – VIDEÓ

| Szerző: hirado.hu
„Mint a filmekben” – E szavakkal összegezte a látottakat az a sofőr, akinek járatát érdi rendőrök állították meg, majd a busz egyik utasát leteperték. Az eseménynaplóba is rögzítést érdemlő jelenet végén mindenki ment a maga útján: a busz menetrend szerint, a bilincselt férfi vadonatúj, fegyveres útitársaival.

Békésen zötykölődött a sárga autóbusz hétfő délelőtt Érden. Az Ercsi út és Délibáb utcai kereszteződésnél lévő megállóhoz közeledtek, amikor a sofőr kissé távolabb rendőrautót vett észre. Azt hitte, közúti ellenőrzés zajlik, gyorshajtókra vadásznak, ám egy civil ruhás férfi szaladt felé, majd leállította a járművet – számolt be honlapján a rendőrség.

A „rendőrség” szót hallván, valamint a jelvény és a fegyver láttán nyílt az ajtó, majd a buszban hátrafelé indulva elhangzott a rendőri utasítás: ajtók zárva maradnak! Így is lett mindaddig, amíg a társ meg nem érkezett.

Az ülésből pillanatok alatt földre fektetett célszemélyt bilincselték, lekísérték a buszról, megköszönték a türelmet, majd további jó utat kívánva elsétáltak a szolgálati kocsikhoz. A buszsofőr még annyit mondott a távolodó rendőröknek: „dehogyis, én köszönöm!”

A sofőr és az utasok csak kapkodták a fejüket, fel sem ocsúdtak, és a busz ismét rendőröktől volt mentes. No meg egy olyan utastól, aki ellen négy elfogatóparancs volt érvényben.

A 38 éves, százhalombattai S. Ferenc körözéseit bíróságok bocsátották ki. A szabadságvesztéseinek letöltése elől bujkáló férfit már egy ideje keresték a rendőrök, amikor megtudták, a buszon ülve utazik.

Egy lopás vétsége, két járművezetés ittas állapotban vétsége, valamint egy hamis vád vétsége miatt összesen 42 hónap, azaz 3 év 6 hónap jogerősen kiszabott szabadságvesztés letöltése várt rá. Hiába próbálta azonban rejtőzködve megúszni a rácsokat, az érdi rendőrök felkutatták, elfogták, majd büntetés-végrehajtási intézetbe kísérték.

Ajánljuk még