logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Sosem látott pusztítás miatt elégedetlenkednek egy budapesti utca lakói

| Szerző: hirado.hu
Miközben a baloldali pártok sorra szólalnak fel a fák védelmében, az ellenzéki vezetésű Újpest egyik utcájában épp ezt hiányolják a lakók. Az ottani fákat ugyanis – gallyazás címén teljesen megkopasztották, így most egyáltalán nem adnak árnyékot – hangzott el az M1 Híradójában.

Felülírjuk a kormányrendeletet, megvédjük Budapest fáit – írta pénteken Karácsony Gergely főpolgármester a közösségi oldalán az energiavészhelyzet esetére vonatkozó szabályokra reagálva. Úgy fogalmazott: Budapest megvédi az erdőit, Budapest megvédi a fáit.

Éppen ezt kérik számon a főváros negyedik kerületében, ahol a héten a József Attila utcában szinte

minden fa lombkoronáját csonkig letarolták.

A kerületet Karácsony Gergely szövetségese, a baloldali összefogásban részt vevő Momentum politikusa, Déri Tibor irányítja.

Gallyazásról volt szó, a brutális facsonkításhoz nem járulunk hozzá – hirdeti a felirat az egyik törzsön. A József Attila utcában többen becsapva érzik magukat, ugyanis úgy tudták, hogy a fákról csak az elhalt ágakat és a gallyakat vágják le, arra senki sem számított, hogy csak csonkok maradnak a gépek után.

„Ez egy óriási átverés. Kiírták az utcán, hogy faápolás történik. De ez minden volt, csak nem az” – közölte ingerülten egy szemtanú.

Mások szerint felfoghatatlan, hogy egy ilyen

brutális pusztítás megtörténhet a 21. században egy európai fővárosban.

„Kíváncsi lennék arra, hogy ezt ki engedélyezte. Ezt meg kéne vizsgálni” – hangsúlyozta egy másik szemtanú.

A fák évtizedek óta adtak árnyékot és hűvösebb, frissebb levegőt. A favágó gépek tarolása után sokak szerint már ez sem lesz évekig, sőt már annak is örülnek, ha a fák valaha is kihajtanak még.

A facsonkításról az Újpesti Hírek is beszámolt, illetve azt hiányolta, hogy a máskor a környezetvédelemért aggódva tüntető baloldali pártok miért nem hallatják a hangjukat. A Híradó kereste az Újpesti önkormányzatot, amelytől azt szerette volna megtudni, hogy miért nyáron – a fák életritmusának aktív szakaszában – vágták le az ágakat és terveznek-e hasonlót máshol is.

Az önkormányzat válaszában azt írta: a fák ifjítása történt, ami meghosszabbítja az élettartamukat és jövőre már kihajtanak. Azt is írták, hogy a növények balesetveszélyesek voltak és a házakban is károkat okoztak.

Ajánljuk még