logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Négy iskola újul meg a Magyar Falu program támogatásával

Felújítanak négy általános iskolát a tamási tankerületben a Magyar Falu program mintegy 130 millió forintos támogatásával.

A tankerület tájékoztatása szerint a Bonyhádi Általános Iskola kakasdi, Bezerédj Amália tagintézményében 53 millió forintos ráfordítással az épület homlokzati hőszigetelését végzik el, a pincehelyi Vörösmarty Mihály Általános Iskolában 25 millió forintért lecserélik a tetőhéjazatot, és a padlásteret hőszigetelik.

A szakcsi iskola épületében 16 millió forintos beruházással szintén a padlásteret szigetelik, a teveli intézményben 35 millió forintos támogatással a tornatermi nyílászárókat cserélik ki, és járdát, lépcsőt újítanak fel.

A kivitelezési szerződéseket várhatóan szeptemberben kötik meg, a munkák tavaszra fejeződnek be – tették hozzá. A négy intézményben csaknem négyszáz diák tanul.

A tankerület területén a program keretében 2020-ban hat iskolát újítottak fel több mint 110 millió forintos támogatással; akkor a szakcsi, a kakasdi és a pincehelyi iskola mellett dalmandi, hőgyészi és szakályi iskolaépületeket korszerűsítették.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még