logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kese már az égi csapatban táncol – Végső nyugalomra helyezték Törőcsik Andrást

| Szerző: Csibra Tibor
Az Újpest két egykori legendás játékosa, Bene Ferenc és Göröcs János sírja között helyezték örök nyugalomra hétfőn a Megyeri úti temetőben a múlt hónapban, hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik Andrást. Törőről – ahogy a legtöbben emlegették – a másik legendás labdarúgó, Nyilasi Tibor úgy vélekedett, hogy a korosztályukban biztosan ő volt a legnagyobb tehetség.

 

Több száz gyászoló kísérte utolsó útjára hétfőn délután az Újpesti Dózsa és a magyar labdarúgó-válogatott egykori kimagasló tehetségét, az egy hónapja, hatvanhét éves korában elhunyt Törőcsik Andrást. Törőt, vagy Kesét – ahogy a legtöbben nevezték – a másik két legendás futballista, Bene Ferenc és Göröcs János sírja között helyezték végső nyugalomra. A katolikus szertartás előtt az elhunytról mások mellett Sipos Jenő, a Magyar Labdarúgó-szövetség szóvivője, és az ugyancsak legendás játékos, Dunai Antal is megemlékezett.

Beszédében Dunai felidézte Törőcsik zsenialitását, kiismerhetetlenségét és néhány emlékezetes megmozdulását, amelyek miatt az egész világon rettegtek tőle az ellenfelek.

Törőcsik András temetésén számos egykori kiváló labdarúgó lerótta kegyeletét, az egykori csatárnak számos jó barátja volt a művészvilágban is, így elkísérte őt utolsó útjára mások mellett Horváth Charlie, Freinreisz Károly, Török Ádám és Köves Miklós is. A hírességeken kívül természetesen sokan vettek végső búcsút Törőtől az Újpest, de más csapatok szurkolói is, közülük sokan még látták az utánozhatatlan tehetség trükkjeit.

Törőcsik András halála után több szakíró is úgy vélekedett, hogy az utolsó magyar futballzseni távozott.

A hirado.hu erről kérdezte a Ferencváros örökös bajnokát, Nyilasi Tibort, aki a válogatottban játszott együtt az újpesti zsenivel. Kérdésünkre Nyilasi úgy vélekedett, hogy mindegyik magyar labdarúgó generáció kitermeli a maga kimagasló tehetségeit, de arra biztos választ adott, hogy az ő korosztályukból Törő volt a legjobb.

A képre kattintva galéria nyílik.

Kapcsolódó tartalom

Array
(
    [replacement] => 
		
		

    [shortcode] => 
		
		

    [title] => Fotó: hirado.hu, Horváth Péter Gyula
    [image] => //cdn.cms.mtv.hu/wp-content/uploads/sites/7/2022/08/Utolso-utjara-kiserik-Torocsik-Andras-focilegendat-16-HPGy-1024x683.jpg
    [alignment] => aligncenter
)

Ajánljuk még