logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

ORFK: Közel 19 ezren érkeztek Ukrajnából pénteken

Az ukrán-magyar határszakaszon 7387 ember lépett be Magyarországra, a Románia felől belépők közül pedig 11 504-en nyilatkoztak úgy, hogy Ukrajnából érkeztek – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) szombaton.

A beléptetettek közül a rendőrség 302 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes. Nekik fel kell felkeresniük az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság tartózkodási helyük szerint illetékes hivatalát a végleges okmányok beszerzéséért – írták.

Az ORFK tudatta: az ukrajnai háború elől menekülve pénteken 430 ember, köztük 141 gyermek érkezett Budapestre vonattal.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság szombaton azt közölte a rendőrség honlapján, hogy a Készenléti Rendőrséggel segíti az Ukrajnából vonattal érkező menekülteket. A feladatokban támogatást nyújt a Budapesti Polgárőr Szövetség is.

A rendőrök folyamatosan tartják a kapcsolatot az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság, az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóság, a Magyar Államvasutak Zrt., a Budapesti Közlekedési Központ, a Fővárosi Önkormányzati Rendészeti Igazgatóság, Budapest Főváros Kormányhivatala, valamint a segélyszervezetek munkatársaival – írták a police.hu oldalon.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még