logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Energiabiztonság: A hazai gázfogyasztás több mint 80 százalékát már betáraztuk télre

Jól halad a gáztárolók feltöltése itthon. A legfrissebb adatok szerint az éves lakossági fogyasztás több mint 80 százaléka már a tárolókban van. Szakértők szerint ez nemcsak az energiabiztonságnak, hanem a rezsicsökkentésnek is elengedhetetlen feltétele. A megspórolt áram- és gázdíjat ráadásul részletesen lehet majd követni, augusztustól ugyanis már ezt is feltüntetik a rezsiszámlákon – derül ki az M1 Híradójából.

Hónapról-hónapra ellenőrzi a rezsiszámlákat Mihály Luca. A havi fogyasztását és a kiadásait táblázatban is vezeti. A zalaegerszegi lány villanyszámlája általában magasabb az átlagnál, de 2013 óta még így is csaknem 186 ezer forintot spórolt a rezsin.

Mostantól még egyszerűbben lehet követni, mennyi a spórolást: a megtakarítás részletei ugyanis rajta lesznek a gáz- és a villanyszámlákon.

Kapcsolódó tartalom

Mindkét dokumentumon sokkal részletesebb lesz a tájékoztatás a megtakarítás mértékéről, mint eddig. Egy narancssárga mezőben látható majd, hogy rezsicsökkentés nélkül mennyit kellene fizetni.

Augusztus elsején életbe léptek az új rezsicsökkentési szabályok, amelyek – az átlagfogyasztás mértékéig – továbbra is mindenkinek a piaci árnál jóval olcsóbban biztosítják a villanyt és a gázt.

A villamos energiánál az átlagfogyasztási limit 2523 kilowattóra, a földgáznál pedig 1729 köbméter évente. Így gázból havonta átlagosan 144 m3-t, áramból pedig 210 kilowattórát használhatnak az emberek rezsicsökkentett áron.

Az árak sokkal olcsóbbak mint a piacon, hiszen rezsicsökkentéssel a gáz köbméteréért 102, az áramért kilowattóránként 36 forintot kell fizetni.

Amíg például Németországban a drága rezsi mellett komoly probléma a gázszállítások akadozása, addig Magyarországra folyamatosan érkezik a gáz – erről Hortay Olivér beszélt a Híradónak. A Századvég üzletágvezetője hangsúlyozta: a hazai tárolókban már 3,25 milliárd köbméter földgáz van és a töltöttségük meghaladja az 51 százalékot, ami uniós viszonylatban is kedvezőnek számít.

Hozzátette: ráadásul Magyarország már most is 920 millió köbméterrel túlteljesíti az EU-s előírásokat, és várhatóan továbbra is a tervszerűen folyik majd a gázszállítás, így Magyarországnak elég tartaléka lesz a fűtési szezon kezdetére.

Az elhúzódó orosz-ukrán háború és az elhibázott brüsszeli szankciók miatt Európában drasztikusan emelkednek az energiaárak. Az áram ára több mint ötszörösére, a gázé pedig több mint hatszorosára nőtt egy év alatt. Az emelkedés végét pedig megbecsülni sem lehet.

Továbbra is a magyarok fizetik a legalacsonyabb rezsit Európában

Európai összehasonlításban még mindig Magyarországon a legolcsóbb a rezsi, derült ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH) kimutatásából. A MEKH szerint júniusban Svédországban volt a legdrágább a gáz, ott tízszer annyit kellett fizetni egy köbméter földgázért, mint nálunk.
Júniusban is toronymagasan Budapesten kellett a legkevesebbet fizetni a gázért az európai fővárosok közül. A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási hivatal adatai szerint a hazai háztartások – európai uniós szinten – a töredékét fizették 1 kilowattóra földgázért. Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint a limit bevezetése után is itthon a legolcsóbb az energia, hiszen az átlagfogyasztásig továbbra is csökkentett árat kell fizetniük a magyaroknak.

 

Ajánljuk még