logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szerszámnyéllel verte halálra alkalmazottját, vádat emeltek ellene

Vádat emelt a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség egy pirtói férfi ellen, aki ittasan egy szerszámnyéllel halálra verte a tanyáján élő alkalmazottját.

Kövecs Máté, a megyei főügyészség helyettes szóvivőjének csütörtöki tájékoztatása szerint a pirtói férfi ittasan gyakran szidta és bántalmazta a 2019 óta alkalmi munkásként foglalkoztatott férfit, akinek szállást és étkezést biztosított a tanyáján. Tavaly ősszel a vádlott – szintén ittasan – lopással gyanúsította meg az éppen a kazánt takarító alkalmazottat. A tanya tulajdonosa torkon ragadta a férfit, ököllel arcon vágta, egy fa szerszámnyéllel ütlegelte, majd megtaposta és meg is rugdosta; a magatehetetlen sértett belehalt sérüléseibe.

Az ügyészség a letartóztatásban lévő férfit különös kegyetlenséggel elkövetett emberöléssel vádolja. Mivel a férfi a bűncselekményt felfüggesztett börtönbüntetés próbaideje alatt követte el, esetében ennek utólagos végrehajtását is elrendelik.

Bűnösségéről a Kecskeméti Törvényszék dönt.

Ajánljuk még