logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Már három fővárosi kerületben lassítanák 30-ra a maximális sebességet

| Szerző: hirado.hu
Az egyébként is dugókkal küzdő fővárosi közlekedés totális belassítására készül 3 fővárosi kerület baloldali vezetése.

 

A VI., VII. és a VIII. kerület összehangoltan, egységes rendszerben vezetne be a 30 km/órás sebességkorlátozást – mondta Niedermüller Péter erzsébetvárosi polgármester a Népszavának.

Korábban Terézváros momentumos polgármestere, Soproni Tamás jelentette be, hogy a kerület minden olyan utcájában, ahol nem jár BKK-járat, 30-as sebességkorlátozást vezet be az önkormányzat.

Kapcsolódó tartalom

Niedermüller csütörtöki nyilatkozata szerint a politikai akarat ugyan megvan és egységes, de az érintett kerületek eltérő adottságai miatt további egyeztetésekre van szükség a szakmai szervezetek bevonásával és még arról sincs döntés, hogy miként érinti ez a kerületben lévő fővárosi kezelésű utakat. Hozzátette, úgy véli Soproni kissé előreszaladt a közléssel.

A lap arról is beszámolt, hogy készül egy Budapest egészére érvényes forgalomcsillapítási koncepció, amelyhez egyelőre a kerületektől gyűjtik be a javaslatokat. Ezeket összegyúrva készülhet el az átfogó stratégia.

2020 áprilisában Karácsony Gergely ismertette, hogy

Budapesten jelentős forgalomcsillapítást és sebességcsökkentést tervez a közúti közlekedésben: csökkent volna a maximális 70-es sebességhatár a gyorsutakon, a nem főutakon pedig 30 km/h-ra korlátozták volna a legnagyobb megengedett sebességet.

A Századvég akkori közvélemény-kutatása vizsgálta a terv támogatottságát a felnőtt magyar lakosság körében.

Az eredmények alapján látható volt, hogy a főváros vezetésének sebességcsökkentési terve nem találkozott a társadalom többségének akaratával sem országos, sem budapesti szinten. A megkérdezettek alig több mint negyede (28 százaléka) vélekedett úgy, hogy szükség van a sebességhatárok jelentős csökkentésére, mert ezáltal megelőzhetők a súlyos közúti balesetek, ezzel szemben

közel kétharmaduk (65 százalékuk) szerint nincs szükség rá, mert forgalmi dugókat okoz és növeli a légszennyezést.

A budapestiek esetében az elutasítottság az országos átlag felett alakult: 68 százalékuk fogalmazott meg elutasító, és csupán 23 százalékuk támogató véleményt.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még