logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Még nagyobb sarcot akar kivetni dugódíj címén a baloldal

Ha torlódásba kerülsz a fővárosban, akkor fizess! – ezzel a címmel közölt cikket a Magyar Nemzet, miután az LMP-s Kanász-Nagy Máté szerint speciális dugódíjat kell bevezetni Budapesten. Ennek lényege, hogy okoseszközök segítségével figyelnék az autók mozgását, ami jelez, ha a sofőr torlódásba kerül. Az elképzelés szerint ebben az esetben a dugódíj összege is megnőne – számolt be az M1 Híradó.

Volt hogy másfél órát, de néha még ennél is több időt vesztegettek el a fővárosi autósok a nyár elején, miközben a dugókban kellett araszolniuk. Sokan közülük munkába mentek, árut szállítottak, így nem tudták volna letenni az autót, hogy tömegközlekedéssel jussanak el a főváros egyik pontjából a másikba.

Noha javában tart az iskolaszünet, ez a budapesti belvárosban nem mindig látszik a fővárosi közlekedésen. Júniusban ugyanis lezárták a budai alsó rakpart egy szakaszát a Lánchíd felújítása miatt, ami tovább fokozta a közlekedési káoszt Budapesten.

A fővárosban közlekedőket már meg sem lepi a kaotikus forgalmi helyzet, tavaly is hasonló állapotok voltak Budapest útjain. Teljesen lebénult a közlekedés, miután a Karácsony Gergely vezette főváros több nagyberuházást is egyszerre indított el. A főváros forgalmas útjain pedig kerékpársávokat alakítottak ki. A Nagykörúton például azóta is szinte lehetetlen közlekedni.

 „Nem normális ez, ami itt van” – mondta egy autós. Ezzel még az ellenzéki politikus, Kanász- Nagy Máté is egyetért: „Az nem egy normális állapot, hogy a város egyik pontjából a másikba nem lehet eljutni, nemhogy autóval, egyébként semmivel”.

Erre azonban az LMP-s társelnök szerint az egyik legjobb megoldás – a klímabérlet mellett – a dugódíj bevezetése. Kanász- Nagy Máté a Spirit FM Ökoóra című műsorában ugyanis arról beszélt, hogy egy olyan intelligens dugódíjat szorgalmaznak Budapesten, amely okoseszközök segítségével követi a kocsi mozgását.

Araszoló forgalom Budapesten. 

 „Mi intelligens dugódíjról beszélünk, ez azt jelenti, hogy

az okoseszközök tudják azt mérni, nézni, hogy ki hol használja az autót a városban, és egyébként ahol nő a dugónak a mértéke, egyre nagyobb a torlódás, ott fölmegy a dugódíj”

– vázolta fel elképzeléseit a baloldali politikus.

Ez pedig azt jelenti, hogy

mindegy, hogy egy baleset, szirénázó mentőautó miatt, vagy akár azért, mert felbontották az utat alakul ki torlódás, a fővárosban araszoló autósoknak nem csak idejükkel kell fizetniük: minél nagyobb dugóban ülnek, az annál több pénzbe kerül nekik.

„Ahol torlódás van, ott viszont valóban fizetni kell. Aki pedig nem tudja megvenni ezeket az okoseszközöket, valamilyen okból nem tudja használni, az mondjuk egy havidíjat vagy átalánydíjat tud adott esetben fizetni” – jelentette ki az LMP-s politikus.

Egy ilyen intézkedés bevezetése a Karácsony Gergely vezette fővárosban − ahol direkt idézik elő a dugókat − azt jelentené, hogy agyonadóztatnák az autóhasználókat – írja a Magyar Nemzet. A lap kiemeli: a baloldal által szorgalmazott javaslat elfogadásához azonban kétharmados többségre lenne szükség.

A kormány azonban nem támogatja a dugódíj bevezetését.

Ennek kapcsán Kanász-Nagy Máté még oda is szúrt egyet a főpolgármesternek: „Karácsony Gergely is megtehette volna még a ciklus elején, valóban, azóta törvényi akadálya van, és korlátja van a dugódíj bevezetésének”.

A momentumos Kerpel-Fronius Gábor korábban az ATV-ben ismerte el, hogy a főváros továbbra is napirenden tartja az Európai Bizottság által még a 4-es metró támogatásáért cserébe előírt dugódíj bevezetését.

De több baloldali politikus is az autósforgalom visszaszorítását szorgalmazta. Például a DK-s főpolgármester-helyettes, Bősz Anett is. Az MSZP-s Tüttő Kata pedig spórolásra intette a fővárosiakat.

„Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újra gondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni” – tanácsolta Tüttő.

Kapcsolódó tartalom

A Magyar Nemzet megjegyzi: miközben a baloldal az életminőség javítására hivatkozik, amikor a dugódíj bevezetését követeli, valójában csupán az autósoktól szedne be súlyos pénzeket. A lap úgy összegez:

a dugódíj egyedüli haszna tehát, hogy a baloldali városvezetés pénzt szerezzen az emberektől.

Ajánljuk még