logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Márki-Zay ellenzékváltó hadüzenetet küldött Gyurcsánynak

| Szerző: hirado.hu
Márki-Zay Péter az ellenzékváltó hangulatot meglovagolva akarja kiütni a nyeregből Gyurcsány Ferencet, ehhez pedig az amerikai, globalista sajtó szekundál neki – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán, miután a baloldal bukott miniszterelnök-jelöltje durván nekirontott a DK elnökének. A Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója szerint a jelenleg párt nélküli hódmezővásárhelyi polgármester aligha éri el célját, miközben a készülődést hangoztató Gyurcsány bebetonozza magát a baloldal vezetőjeként.

A Szabad Európa és a 444.hu, azaz az amerikai, globalista sajtó honi propagandistái magyarázzák Márki-Zay Péter tetteit. Most azzal támadják a baloldali ellenzéket, hogy nem használják ki a kata módosítása és a rezsicsökkentés miatti elégedetlenséget, teszik ezt ráadásul a kormány kérésére. Ennek a propagandának a segítségével Márki-Zay újra az ellenzékváltással próbálkozik, első számú célpontja Gyurcsány Ferenc – mondta a Magyar Nemzetnek Kiszelly Zoltán arról, hogy Hódmezővásárhely polgármestere a napokban durván nekirontott a DK elnökének, akivel áprilisban még közösen vágott neki a választásnak.

(MTI/Szigetváry Zsolt)

Mint azt a hirado.hu is megírta: Márki-Zay Péter a hétvégén jelentette be, hogy az általa vezetett Mindenki Magyarországa Mozgalom (MMM) többé nem támogatja az időközi választásokon a DK jelöltjeit, mert a párt „több alkalommal ráindult ellenzéki jelöltekre, megosztva az ellenzéki szavazatokat”. Sőt, az MMM szerint Gyurcsány Ferenc áprilisban valójában nem is akarta leváltani a kormányt, ráadásul hiteltelen alternatíva egy olyan ember, akinek „hatalma idején azonosítószám nélküli rendőrök földön fekvő ártalmatlan embereket rugdosnak és ütlegelnek”. Hozzátette: „Hiteles alternatívát teremtünk”.

Hódmezővásárhely polgármesterével szívesen beszélgetünk Hódmezővásárhely ügyeiről, de csak arról, ugyanis korábbi országos politikai szerepvállalása és megszólalásai minden idők legnagyobb fideszes kétharmadához vezettek – reagált Márki-Zay Péter szavaira a DK.

A baloldal Gyurcsány Ferenccel soha nem fog nyerni, így ha őt most nem ütik ki a nyeregből, akkor a következő négy évben ugyanaz lesz, mint eddig volt: se kiköpni, se lenyelni nem tudják

– mondta a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója. Hangsúlyozta:

nem véletlen, hogy mindeközben Gyurcsány Ferenc is elkezdte a „készülünk” kampányát, aminek részleteiről bár egyelőre nem sokat tudni, az biztos: a DK elnökének célja, hogy a baloldalon bebetonozza hatalmát.

Gyurcsány a Jobbik-árvákat, az elbizonytalanodott ellenzékieket akarja megszólítani, nekik próbál meg valamilyen cselekvési lehetőséget felkínálni, hogy a jelenleg öt–hat százalékon álló pártját a vízválasztó, 2024-es EP-választásra hét–nyolc–kilenc százalékra tornássza fel” – mondta Kiszelly Zoltán, aki szerint Márki-Zay Péter nem tudja majd véghezvinni az ellenzékváltást, illetve kiütni a nyeregből Gyurcsányt.

A teljes írás ide kattinva olvasható.

Ajánljuk még