logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Gulyás Gergely reagált Tordai Bence 150 milliós ingatlanügyére

| Szerző: hirado.hu
Tordai Bence házépítési botrányára is reagált Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a mai Kormányinfón.

Kapcsolódó tartalom

Gulyás Gergely kiemelte, hogy „a törvényeket mindenkinek, még az ellenzéki képviselőknek is be kell tartani.”

A miniszter azt is elmondta, hogy a Tordai Bence villabotrányával kapcsolatos hatósági vizsgálatot a kormányhivatal folytatja le.

A miniszter szerint ha a határozat bármilyen okból Tordai Bencére nézve sérelmes lesz, akkor a baloldali képviselő bírósághoz fordulhat vele, és a bíróság dönti majd el, hogy a kormányhivatal a jogszabályoknak megfelelően járt-e el.

Mint ismert: a hírek szerint Tordai Bence, a Párbeszéd társelnöke engedély nélkül építhetett egy mintegy 150 millió forint értékű villát Budapest egyik legdrágább kerületében. Azonban olybá tűnik, hogy le kell majd bontatnia azt, hiszen – a Metropol információi szerint – a telken lévő parasztházat a baloldali politikus felújításnak álcázva lebontatta, és helyére egy vadonatúj ingatlant építettek. Ezt azonban nem tehették volna meg, így a ház engedély nélküli, illegális építkezésnek minősül, és mint ilyet, egyértelműen le kell bontani.

Kapcsolódó tartalom

150 milliós kérdés: Miből épített budai villát Tordai Bence?

Vagyonnyilatkozata alapján a Párbeszéd társelnöke nem engedhetne meg magának egy 150 milliós ingatlant – írta a hirado.hu egy korábbi cikkében.

A baloldali politikus 2018 óta országgyűlési képviselő, így azóta minden évben vagyonnyilatkozatot kell tennie, amelyekben már szerepel a II. kerületi ingatlan, de a pénzmozgásokat és a megtakarításokat nézve korántsem látunk ilyen mértékű összegeket. Vagyonnyilatkozatából mindössze annyi látható, hogy a képviselő megtakarításai eltűntek, és egy körülbelül 20 millió forintos lakáshitelnél adóstársként van feltüntetve.

Kapcsolódó tartalom

Ajánljuk még