logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Folyamatosan töltik fel a hazai gáztározókat

A gáztárolók feltöltése a szakemberek szerint elengedhetetlenül fontos a kedvezményes rezsiköltségek fenntartásához.

 

Európa nagy részén azt találgatják az emberek, hogy lesz-e elég gáz a téli félévben. Mindenhol a tárolók töltöttségi arányával dobálóznak, miközben ez önmagában nem sokat jelent, hiszen nem mindegy, hogy egy országnak mekkora a tárolói kapacitása a lakosságszámhoz képest. Magyarországon ebből a szempontból jó a helyzet. Az energia hivatal szóvivője úgy fogalmazott az M1-en, hogy „nyugodtan alhatunk” – hangzott el az M1 Híradójában.

Folyamatosan érkezik az orosz gáz a vecsési elosztó állomásra, ahonnan többek között Budapestet is ellátják az energiahordozóval, és folyamatosan töltik fel a hazai gáztárolókat, így a legnagyobbat a zsanait is.

Magyarország éves gázfogyasztása nagyjából 10 milliárd köbméterre tehető és hozzávetőleg hatmilliárd köbméterrel lehet feltölteni a tárolókat.

Kapcsolódó tartalom

A Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője elmondta,

a feltöltöttségi szint közelíti a hárommilliárd köbmétert, vagyis a tárolók mintegy fele már tele van gázzal.

Nyugodtan alhatunk, és az állam valamennyi szereplője mindent megtesz azért, hogy nyugodtan is alhassunk. A legfrissebb adatok szerint közelítünk a hárommilliárd köbméter betárolt földgázhoz. Ez azt jelenti, hogy körülbelül lassan közelítünk az 50 százalékos kapacitáshoz. Jól haladunk” – magyarázta Scherer Zsolt.

Kapcsolódó tartalom

A gáztárolók feltöltése a szakemberek szerint elengedhetetlenül fontos a kedvezményes rezsiköltségek fenntartásához, aminek a megvédését az egyik legnagyobb kihívásnak nevezte a miniszterelnök szombati tusványosi beszédében.

Háborús energiaárak vannak. A feladat, hogy valahogyan megvédjük a rezsicsökkentést! Úgy látom, hogy ez sikerülni is fog abban a formában, hogy az átlagfogyasztásig továbbra is mindenkinél megmarad a korábbi ár

– mondta Orbán Viktor miniszterelnök.

Az új szabályok szerint a kormány meghatározott egy limitet, ameddig a gázt és a villanyt mindenki rezsicsökkentett áron kapja, ez a limit a földgáznál 1729 köbméter, a villamos energiánál pedig 2523 kilowattóra évente. Ebben az esetben a gáz 102, az áram pedig 36 forintba kerül köbméterenként, illetve kilowattóránként.

Kapcsolódó tartalom

Aki a limitet, azaz az átlagot túllépi, az úgynevezett lakossági piaci árat fizet, ami jóval kevesebb, mint a versenypiaci ár. Ez azt jelenti, hogy a gáznál 1020 forint helyett 747 forint köbméterenként, az áramnál pedig 268,90 forint helyett csak 70,10 forint.

Így a gáz és az áramfogyasztással együttesen,

éves szinten a versenypiaci árakhoz képest 2 174 829 forintot spórolhatnak meg a családok a rezsicsökkentésnek hála.

Az energiapiaci szakértő a Kossuth Rádióban arra hívta fel a figyelmet, hogy az augusztustól érvényes szabályok vagyis, hogy a rezsicsökkentés az átlagfogyasztásig mindenképpen jár a családoknak év végéig biztosan megmaradnak. Utána a hatóság felülvizsgálja majd az árakat.

Kapcsolódó tartalom

Ez az év végéig úgy tűnik, hogy kőbe van vésve, ezt rendeletben adták ki. Én azt remélem, hogy továbbra is meg lehet védeni ezeket a piaci árszintnél alacsonyabb árszinteket. Remélhetőleg év végéig lesz egy normalizáció is a piacon, bár egyelőre kevés jel utal erre” – fejtette ki Hortay Olivér.

Korábban a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos azt mondta: a kedvezményes árat azért tudják biztosítani, mert működik a Paksi Atomerőmű, amely nagyon olcsón és biztonságosan garantálja a villamos energiát. Ha pedig már Paks-2 is meglenne,

még előnyösebb áron kaphatnák a családok az energiát.

Németh Szilárd arról is beszélt, hogy a gázfogyasztásnál – a világpiacon elszabadult árak miatt – nem tudtak az áraméhoz hasonló nagy engedményt adni, de itt is megőrizték a rezsicsökkentést az átlagfogyasztásig.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még