logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Családbarát fordulat Magyarországon

| Szerző: hirado.hu
Az elmúlt évtizedben Európában nálunk nőtt legnagyobb mértékben a házasságkötések száma és a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta is – jelentette a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért. A szakemberek szerint az is egy jelentős mutató, hogy 2010-hez képest annak ellenére is nőtt a születések száma, hogy húsz százalékkal csökkent a húsz és negyven év közötti, gyermekvállalási korban lévő nők száma – vagyis jóval kevesebb nő szült több gyermeket.

„Ha nem valósult volna meg az elmúlt tíz évben ez a kiterjedt családpolitika Magyarországon, és a gyermekvállalási kedv a 2010-es szinten maradt volna, akkor 136 ezerrel kevesebb gyermek született volna meg ebben az időszakban” – olvasható a Kopp Mária Intézet a Népesedésért és a Családokért (KINCS) válaszában, amelyet a Magyar Nemzet megkeresésére adott. Ismert: Orbán Viktor öt – nemzetünket érintő – sürgető kihívást vázolt fel tusnádfürdői beszédében. A miniszterelnök szerint „az első és legfontosabb kihívás továbbra is a népesedés, mert továbbra is jóval több a temetés, mint a keresztelő”.

A kép illusztráció (Fotó: Shutterstock)

Mint írták, Magyarországon a család, a gyermekvállalás a legszemélyesebb közügy. A KINCS által elemzett adatok is mutatják, hogy sokkal többen vállalnak ma gyermeket, mint korábban. 2010-ben még öt kívánt gyermekből csak három született meg, ma már négy.

A szakemberek szerint az is egy jelentős mutató, hogy 2010-hez képest annak ellenére is nőtt a születések száma, hogy húsz százalékkal csökkent a húsz és negyven év közötti, gyermekvállalási korban lévő nők száma – vagyis jóval kevesebb nő szülte a több gyermeket. Hozzátették, hogy az abortuszok száma is jelentősen csökkent, csak 1954-ben volt a mostaninál alacsonyabb. 2010 óta majdnem felére csökkent a terhességmegszakítások száma Magyarországon.

Kapcsolódó tartalom

Kifejtették: Magyarországon a családbarát fordulat – ami remélhetőleg hamarosan demográfiai fordulatot is eredményez népességszámban is – abban is megmutatkozik, hogy 2010 óta duplájára nőtt a házasságkötések száma, emellett pedig hat évtizedes mélyponton van a válásoké. A KINCS szakemberei rámutattak: 1986 óta nem kötöttek ennyi házasságot.

Az elmúlt évtizedben Európában nálunk nőtt legnagyobb mértékben a házasságkötések száma, valamint a gyermekvállalási kedvet mutató termékenységi ráta.

Hozzátették: a polgári kormány következetesen támogatja a fiatalok családalapítási, gyermekvállalási terveit, számos intézkedést vezetett be, amely megkönnyíti azt, hogy ma Magyarországon ne okozzon anyagi hátrányt a gyermeknevelés.

Kapcsolódó tartalom

Az anyagi előnyt biztosító intézkedések, mint például a családi adókedvezmény, a babaváró támogatás, a 25 év alatti fiatalok szja-mentessége vagy a csok, arra ösztönzi a fiatalokat és a szülőket, hogy merjenek családot alapítani és gyermeket, gyermekeket vállalni. 2010 óta átlagosan duplájára nőtt a gyermekes családok egy főre jutó jövedelme.

A családi adókedvezmény ma már egymillió családnak jelent havonta több tízezer forintos megtakarítást. A kétgyermekes családoknál 2016 után megduplázódott az összeg.

A családok otthonteremtési kedvezményét, a csokot már több mint kétszázezer, az otthonfelújítási támogatást pedig már mintegy 150 ezer család vette igénybe. A babaváró támogatást már több mint 225 ezer házaspár igényelte, aminek köszönhetően 2019 júliusa után emelkedett az esküvők és a születések száma is. A házasságokban általánosságban mindenhol több gyermek születik, ezért is fontos, hogy Magyarországon egyszerre nőtt a házasodási és a gyermekvállalási kedv.

Ajánljuk még