logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hazatértek a szlovéniai erdőtűz eloltásában részt vevő magyar katonák

Hazatértek a szlovéniai erdőtűz eloltásában részt vevő magyar katonák hétfőn az MH 86. Szolnok Helikopter Bázisra.

Bali Tamás ezredes, a bázisparancsnok helyettese a katonák fogadása után elmondta: 13 magyar katona négynapos tűzoltási feladaton vett részt két Mi-17-es helikopterrel Szlovéniában, ahol jelentős szerepet vállaltak a térségben az elmúlt napokban kialakult és terjedő erdőtüzek oltásában.

Hozzátette: a két helikopterrel hattagú gépszemélyzet utazott. Egy gépszemélyzetet két pilóta és a fedélzeti technikus alkot, aki az oltási feladatnál a ballonok merítését és ürítését koordinálja.

Emellett hét emberből álló repülőműszaki csapat vett részt a feladat végrehajtásában, ők a két helikopter folyamatos üzemkész állapotát biztosították – mondta az ezredes, megjegyezve:

feladatuk volt emellett azoknak a ballonoknak az üzemkészen tartása, amelyekkel a tűz oltása zajlott.

Bali Tamás megjegyezte, a tűzoltás rutinfeladatnak számít, de a szlovéniai tűzoltásban több nemzet vett részt sok – forgószárnyas, illetve merevszárnyú – légi járművel, ugyanabban a légtérben.

Remzső Zsolt őrnagy, a szolnoki bázis Rubik Szállítóhelikopter Zászlóaljának egyik rajparancsnoka elmondta: több hasonló bevetésen voltak már Magyarországon és külföldön egyaránt.

A szlovéniai tűzoltást nehezítette, hogy magas hegyek között kellett végrehajtani, ahová a tűzoltók nem juthattak fel, továbbá világháborús bombák robbantak fel a tűz miatt – tette hozzá.

Kiemelte: a magyarok osztrák, horvát, olasz, román, szerb és szlovák katonákkal együtt oltották a tüzet. Lezárt légtérben, „nagyon komoly” légi forgalom mellett kellett végezniük a vízemeléseket.

Sok helyen vízemelő depókat hoztak létre, volt egy folyó is, ahonnan lehetett vizet kiemelni

– mondta.

Beszámolt arról, hogy egy-egy alkalommal két tonna vizet is felemeltek és szállítottak a helyszínre, mintegy öt-hat percenként. Ez jelentős segítséget jelentett a tűz oltásában – mondta az őrnagy.

Ajánljuk még