logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kövér: Ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő

Növekvő és gyötrő bizonytalanságokkal terhelt mindennapjainkban van néhány megnyugtató bizonyosság mindannyiunk számára: az egyik ilyen az egyén, a család, a település, országunk és az európai földrész egészének sorsára nézve: ha van gyerek, van jövő, ha nincs gyerek, nincs jövő – fogalmazott Kövér László, az Országgyűlés elnöke szerdán Tökölön, ahol minibölcsődét adott át.

Komoly erőfeszítéseket tesz a kormány azért, hogy a bölcsődei ellátás mindenkinek elérhető legyen, ezekben a napokban is nagyjából háromezer új bölcsődei férőhely kialakítása folyik Pest megyében – közölte Kövér László.

Azt mondta: a két csoportszobás, 14-16 férőhelyes minibölcsőde 126 millió forintból valósult meg, ebből 75 millió forint volt a kormányzati, pályázati támogatás. Ezzel Tökölön összesen 80 bölcsődei férőhely érhető el.

Kövér László beszédében emlékeztetett arra, hogy a bölcsődét olyan időszakban adják át, amikor „borzalmas háború zajlik a szomszédunkban” és ennek következményeként pusztító erejű gazdasági válság van kibontakozóban.

Bölcsődét, óvodát, iskolát az épít, aki hisz a jövőben. Aki hisz abban, hogy a gyermekeinek van jövője. Aki hisz benne és mélyen meg is éli, hogy a béke az egyetlen járható út az életben

– jelentette ki, hozzátéve, hogy csak így juthatunk előre anyagiakban és ami ennél sokkal fontosabb, csak így élhetünk teljes életet szeretteink körében.

Mint mondta, különös elégtétel, hogy éppen abban a városrészben avatják a bölcsödét, ahol hosszú évtizedeken keresztül a szovjet megszálló csapatok laktanyája volt és 1956-ban itt tartóztatták le a magyar kormány Maléter Pál vezette tárgyalódelegációját. „A rendszerváltoztatás három évtizedének szemmel látható, kézzel fogható eredménye, hogy a környékén ma egy új, kertvárosias településrész magyar családoknak ad élő otthont” – jelentette ki a házelnök.

Felidézte, hogy nyolc éve is bölcsődét avatta Tökölön, de azóta több férőhelyre volt szükség, hiszen több gyermek születik ebben a városrészben, s nem várható el, hogy akinek a maga élethelyzete miatt bölcsődébe kell adnia a gyermekét, még külön fél órát utazzon ezért minden nap – tette hozzá.

Kövér László arról is beszélt, hogy egy nemzet életereje a demográfiai mutatóiban tükröződik a legélesebben. A demográfia becsaphatatlan, szigorú, de igazságos tudomány, amely nem fogad el mentő körülményeket, történelmi magyarázatokat, ideológiai mellébeszéléseket, csak idősíkokat és tényszámokat ismer, az élet és a halál tényszámait.

Egy felelős állam és egy felelős politika tudja a helyét ebben a helyzetben: nem adunk életvezetési tanácsokat az embereknek, nem mondjuk meg, hogyan éljenek, mikor, hogyan és hány gyermeket vállaljanak

– jelentette ki. Hozzátette: azt sem mondják, hogy mosás helyett hogyan szellőztessék a ruhájukat vagy hogy hány pulóvert húzzanak fel az emberek, ha nincs fűtés a lakásukban, mint ahogyan ezt Brüsszelből üzenik az európaiaknak azok az uniós politikusok, akik romba döntik Európa energetikai biztonságát.

Ezek a politikusok fontosabbnak tartják, hogy bevándorlókkal és a magukat nemileg némileg bizonytalannak érzők számára kötelezően elkülönítendő mellékhelyiségekkel tegyék színesebbé és szabadabbá az európaiak életét, semmint hogy egyáltalán megőrizzék Európát az itt őshonos népek hazájaként – jegyezte meg.

Hangsúlyozta: 2010 óta a felelős magyar politika számára viszont nincs magától értetődőbb és nemesebb küldetés, mint hogy békés eszközökkel biztosítsa azt, hogy Magyarország magyar ország maradjon.

A kormány az elmúlt tizenkét évben mindent megtett azért, hogy a nemzetünk visszanyerje a demográfiai mutatókban is mérhető és kifejezhető életerejét, hogy lehetőségeink szerint társadalmilag megkülönböztetett módon elismerjük és gazdaságilag kiemelten támogassuk a magyar életerő legfontosabb letéteményeseit: a magyar családokat.

Mindenkit abban a helyzetben igyekszünk segíteni, amiben éppen van. Gyes, gyed, főállású anyaság, családi adókedvezmény, csok, babaváró hitel, iskolai étkeztetés, tankönyvtámogatás, Erzsébet tábor – mindegyik egy-egy élethelyzetben, egy-egy életállapotban segít – sorolta a példákat.

Segítenünk kell abban, hogy a nők – ha úgy döntenek – otthon tudjanak maradni gyermekeikkel, ameddig csak lehet. De segítenünk kell abban is, hogy ha a nők szülés után úgy döntenek, vissza akarnak menni dolgozni, ezt is szabadon megtehessék. A bölcsőde erre a személyes élethelyzetre ad választ. Azok számára segítség, akiknek dolgozniuk kell: biztonságos, jó környezetet ad a legkisebb gyermekeknek

– mondta Kövér László.

Közlése szerint a bölcsődei ellátást nyújtó férőhelyek száma országosan 56 ezer 681, miközben 2010-ben 32 ezer volt. Most 951 településen érhető el a bölcsődei ellátás a családok számára, 2010-ben 326 településen volt. Pest megyében 124 településen 7709 bölcsődei ellátást nyújtó férőhely működik, 2010-ben 2911 működött 44 településen.

Kövér László jelezte: a 2021-2027 közötti fejlesztési időszakban további jelentős összegű hazai és uniós pályázati források állhatnak rendelkezésre bölcsődefejlesztésre, melynek köszönhetően az egész országban nő a helyben biztosított ellátások száma.

Ajánljuk még