logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Biró Marcell: 1828-as zöldszám indult az Elf Bar-bejelentésekre

| Szerző: hirado.hu
Az Elf Bar jelenség elleni küzdelem jegyében elindítottuk a 1828-as ingyenesen hívható tájékoztató és bejelentő zöld számot, ahol akár névtelenül is információt közölhet, aki valahol illegális termékértékesítésről szerez tudomást – jelentette ki Biró Marcell, a Szabályozott Tevékenységek Felügyeleti Hatóságának (SZTFH) elnöke péntek reggel a TV 2 Mokka című műsorában.

 

„Az Elf Bar látszólag veszélytelen. Nincs kellemetlen illata, trendi, gyerekjátékra emlékeztető színes kiszerelése van, és a dobozán feltüntetett gyümölcsök azt a benyomást keltik, mintha valami egészséges dolog lenne. A gyártók leplezetlenül az egészen kicsi 10–14 éves tinédzsereket célozzák meg ezzel” – figyelmeztetett a veszélyekre a hatóság első embere. Hozzátette: az elmúlt hetekben számos intézkedést hoztak az illegális termék és annak forgalmazóival szemben. Mint mondta a Nemzeti Adó- és Vámhivatal eddig az SZTFH-val közös akciókban 30 000 darab illegális eszközt foglalt le, az SZTFH pedig már 165 millió forint bírságot szabott ki.

Kiemelte, hogy a hatóság továbbá elindította a 1828-as ingyenesen hívható zöldszámot, ahol akár névtelenül is bejelentést tehet, aki valahol illegális termékértékesítésről szerez tudomást. Szólt arról is, hogy levélben fordult a megyei jogú városok polgármestereihez, a közterület felügyelet segítségét kérve, hogy vegyenek részt a közterületi Elf Bar-árusítás felszámolásában.

Továbbá felkérte a Facebook és Google közösségimédia-szolgáltatókat, illetve a Magyarország területén működő futárcégeket, hogy ne vegyenek részt az illegális termékek reklámozásában, forgalmazásában. Ezeken a lépéseken túl több mint egymillió szülő kapott figyelemfelhívó tájékoztatást a gyermekekre leselkedő veszélyről a KRÉTA rendszeren keresztül.

Az iskolaszünetben, az Erzsébet-táborokban csaknem harmincezer gyermek figyelmét szeretnénk felhívni az Elf Bar okozta veszélyekre, továbbá a szeptemberi iskolakezdés után több mint 3500 iskolában, külön osztályfőnöki óra keretében hívjuk fel a figyelmet az ártalmas dohánytermékek fogyasztásának veszélyeire”

– sorolta a hatóság elnöke.

Biró Marcell kijelentette, tennivaló még bőven van, az Elf Bar elleni fellépés közös ügyünk. Ezért fontos, hogy ebben a munkában bevonjuk a pedagógusokat, a szülőket, az egészségügyi szakembereket és az infulenszereket is.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még