logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

A Jobbik korábbi alelnöke nem kímélte Gyöngyösit és Jakabot

| Szerző: hirado.hu
„Az egész Jobbik egy mese” – mondta Murányi Levente ötvenhatos forradalmár, a Jobbik korábbi alelnöke. Az egykori országgyűlési képviselő szerint az egész párt a pénzről szól, emellett a Jobbik korábbi és jelenlegi elnökéről azt nyilatkozta, hogy „mindkettő alkalmatlan. Jakab Péter azért, mert nem ért a politikához, tök hülye hozzá. Gyöngyösi Márton pedig ellenség, a nemzet ellensége”.

Megdöbbentő részleteket árult el a Jobbikról Murányi Levente – hívta fel a Magyar Nemzet a Jobbik volt alelnökének interjújára a figyelmet.

A Jobbik egykori alelnöke a múlt szombaton tartott tisztújításról és az elnökjelöltekről elmondta, hogy találkozott Ander Balázzsal és Gyöngyösi Mártonnal is a kongresszus előtt, mindkét jelölt beszédét meghallgatta. Véleménye szerint

Ander Balázs beszédének volt tartalma és mondanivalója, Gyöngyösié ezzel szemben egy jó nagy pufogtatás, jó nagy mellébeszélés volt.

Ezt követően megkérte Gyöngyösit, hogy világosítsa fel, melyik éne az igazi: amit 2012 tájékán láttunk a parlamentben vagy a mostani, amit Brüsszelben folytat nemzetárulási szinten a magyarság ellen? Mellébeszélt, mint mindig. Igazából nincs mondanivalója a pasasnak, gyakorlatilag semmiről – fogalmazott Murányi.

Murányi kifejtette azt is, hogy Gyöngyösit egyébként kedvelte, mert kulturált, jó megjelenésű, szimpatikus fiatalembernek gondolta, akinek a műveltsége megfelelő volt ahhoz, hogy az ember azt gondolja, hogy átlát a szitán politikai kérdésekben. A filoszemitizmus csúcsára eljutni a fejlődés csimborasszója volt a véleménye szerint – mondta.

Ander a szombati választáson beszédét követően bejelentette a visszalépését Gyöngyösi javára. Murányi úgy véli, hogy gyakorlatilag Ander Balázs is átállt, elárulta őt, és ha tudta volna ezt, akkor el se ment volna a kongresszusra.

„Ez egy sunyi dolog volt, mert velem nem közölte, pedig én több helyen is kampányoltam az érdekében, illetve a párt érdekében, mert én úgy gondolom, hogy Gyöngyösinél mindenképpen jobb lett volna Ander Balázs.”

Murányi Levente a Jobbiknál tapasztalható belharcokról is kifejtette álláspontját, amely szerint

„az egész Jobbik a pénzről szól”.

Jakab Péterrel és Gyöngyösi Mártonnal kapcsolatban kijelentette, hogy mindkettőt alkalmatlannak találja a Jobbik vezetésére.

„Jakab Péter azért, mert nem ért a politikához, tök hülye hozzá. Gyöngyösi Márton pedig ellenség, a nemzet ellensége.”

 

Címlapfotó: Gyöngyösi Márton (hátul) és Jakab Péter a Jobbik szolnoki kampányzáró rendezvényén 2019. május 24-én (MTI/Kovács Tamás)

Ajánljuk még