logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra

Várják a jelentkezőket az önkéntes katonai szolgálatra – hívta fel a figyelmet a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokságának (MH KIKNYP) megbízott parancsnoka az M1 Ma Este adásában.

Durgó Tamás elmondta: 18 és 65 év között mindenkit várnak, aki szeretné megszerezni az általános honvédelmi alapismereteket, megtapasztalná a Magyar Honvédség mindennapjait. Kiemelten szeretnék megszólítani a fiatalokat, akik számára a felsőoktatási felvételinél többletpontokat is jelent az önkéntes katonai szolgálat – tette hozzá.

A mostani kiképzések szeptember 5-én indulnak. Az első két hónap általános alapkiképzés. A második – négy hónapos – szakaszban a résztvevők választhatnak, hogy milyen kiképzésben kívánnak részesülni. Folytatható az alapkiképzés, de akár műveleti besorolású katonai szervezetet is lehet választani. Utóbbi keretében akár harckocsizó, ejtőernyős vagy búvár gyakorlatot is lehet szerezni– ismertette a lehetőségeket az alezredes, de hozzátette: valószínű, hogy utóbbiak helyőrségváltást is jelentenek.

A résztvevők juttatása az első két hónapban megegyezik a mindenkori minimálbér összegével.

Akik különleges műveleti besorolású alakulatot választanak, azok bruttó 260 ezer forintot kapnak. Emellett jogosultak lesznek többféle ellátásra, költségtérítésre.

A hat hónapos kiképzés végén a résztvevők folytathatják további hat hónappal a kiképzésüket. Aki civil pályát választ, az a Magyar Honvédség tartalékos állományába kerül. Dönthetnek úgy is, hogy a Magyar Honvédségnél hivatásos vagy szerződéses katonaként szeretnének szolgálni – fejtette ki Durgó Tamás.

Kiemelte, az elmúlt években az önkéntes tartalékos katonák közül több mint ezren döntöttek úgy, hogy hivatásos vagy szerződéses szolgálatot vállalnak.

A címlapfotó illusztráció.

 

Ajánljuk még