logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Cseh Katalin-ügy: újabb dokumentumokat vizsgálnak a hatóságok

A momentumos európai parlamenti képviselő korrupciógyanús ügye még tavaly nyáron robbant ki, azóta az adóhatóság, a versenyhivatal, a Közbeszerzési Hatóság és az Európai Csalás Elleni Hivatal is vizsgálódik.

Megérkezett a Prágai Kerületi Ügyészségtől a magyar hatóságokhoz az a jogsegély, amelyet még a Cseh Katalinhoz köthető cégháló ügyében kezdeményezett a költségvetési csalás miatt nyomozó Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) – olvasható a Magyar Nemzet beszámolójában.

A Cseh-féle céghálóhoz sorolt három vállalkozás ügyében korábban a Közbeszerzési Hatóság (KH) is feljelentést tett a rendőrségen, ugyanakkor a lap úgy tudja, a feljelentés tartalmával összefüggésben is az adónyomozók vizsgálódnak.

Ismert, a Cseh Katalinékhoz köthető cégháló ügyeivel tavaly nyáron, az Anonymus-álarcos alak közlései nyomán kezdett foglalkozni a magyar sajtó. A hivatalos és más nyilvános adatok alapján arra lehetett következtetni, hogy a cégháló tagjai működésüket összehangolva, szisztematikus módon pályáztak uniós pénzekre és nyertek el gyanús körülmények között 4,8 milliárd forintot.

Költségvetési csalás gyanúja miatt hónapokkal ezelőtt a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) is nyomozást indított, amelynek részeként a hatóság tavaly kutatást is tartott az egyik cég telephelyén.

Az adónyomozók azt valószínűsítették, hogy az érintett vállalkozások tíz pályázaton teljesen vagy legalább részben ugyanazzal a holografikus fejlesztéssel vettek részt. A NAV-osok egyebek mellett körbeszámlázás nyomaira is bukkantak.

Mivel az ügyekben egy cseh vállalat neve is felbukkant, ezért a NAV korábban kezdeményezte, hogy – banki adatok, adóbevallások és szerződések beszerzéséért – az ügyészség forduljon jogsegélykérelemmel a cseh hatósághoz. Ez a jogsegély érkezett most meg, a dokumentumot pedig nyilvánvalóan lefordítják, majd elemezni fogják az illetékesek.

Kapcsolódó tartalom

A NAV-hoz került a Közbeszerzési Hatóság feljelentése

Márciusban a Mediaworks–Hírcentrum arról is beszámolt, hogy feljelentést tett a rendőrségen a Közbeszerzési Hatóság (KH). Szerintük a Cseh-hálózathoz sorolható három vállalkozás úgy hangolta össze magatartását, hogy azzal megszegte a közbeszerzés szabályait és bűncselekményt követhetett el. A Pest Megyei Rendőr-főkapitányságnak címzett beadványában a KH a versenyt korlátozó megállapodás közbeszerzési és koncessziós eljárásban elnevezésű bűncselekmény gyanúját nevezte meg.

A törvény szerint ezt az követi el, aki a közbeszerzés eredményének befolyásolásáért megállapodik az árak, a díjak és más szerződéses feltételek rögzítéséről, netán a piac felosztásáról, vagy más összehangolt magatartást tanúsít, és ezzel a versenyt korlátozza.

A feljelentés előzménye az volt, hogy a KH februárban adatokat kért az ügyben a Nemzeti Adó- és Vámhivataltól (NAV), valamint a Gazdasági Versenyhivataltól (GVH). A két szervezet át is adta a rendelkezésére álló információkat, ezek alapján pedig felmerült, hogy a céghálóhoz sorolható Holotech Hungary Kft., a Mondat Kft. és a Fernside Trading Ltd. összejátszott egymással. A cégkivonatok alapján a Holotech Hungary tulajdonosa a Holotech Switzerland AG, amelynek vezető tisztségviselője megegyezik a Fernside Trading többségi tulajdonosával.

Így a Holotech Hungary olyan gazdasági szereplőtől kért ajánlatot, amelynek tulajdonosa és vezető tisztségviselője megegyezik a saját tulajdonosának cégvezetőjével.

A Közbeszerzési Hatóságnál az is szemet szúrt, hogy a Holotech Hungary Kft. és a Mondat Kft. azonos telephelyen, nevezetesen Vácott, a Nádas utca 2. szám alatt található, valamint az is, hogy a cégek ugyanazt a személyt alkalmazzák könyvelőként. Arról is értesültek, hogy a Közbeszerzési Hatóság szerint ezek az információk felvetik annak gyanúját, hogy az érintett társaságok úgy hangolták össze magatartásukat, hogy azzal bűncselekményt követhettek el.

A Mediaworks–Hírcentrum értesülései szerint a feljelentésben leírtakat a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság helyett a NAV vizsgálja, ők megkeresésükre annyit közöltek, hogy „folyamatban lévő ügyről a NAV nem hozhat nyilvánosságra részleteket”.

Az OLAF és a versenyhivatal is vizsgálódik

Az ellenzéki politikushoz kapcsolható cégekkel összefüggésben januárban helyszíni kutatással egybekötött vizsgálatot indított a Gazdasági Versenyhivatal is.

A több uniós pályázatot is áttekintő GVH szerint a cégháló működése kapcsán felmerülhet a költségvetési csalás gyanúja, emellett pedig az, hogy az ügy szereplői bűnszervezetként működhettek: a résztvevők speciális munkamegosztással, folyamatosan, üzletszerű módon, rendszeres haszonszerzés céljából követhették el bűncselekményeiket.

Figyelemre méltó továbbá, hogy Cseh Katalinék céges ügyei nemcsak a magyar hatóságoknak adnak munkát: Deutsch Tamás európai parlamenti képviselő az uniós közpénzeket érintő csalás alapos gyanúja miatt még tavaly megkereste az Európai Csalás Elleni Hivatalt, az OLAF pedig meg is kezdte a vizsgálódást.

Ajánljuk még