logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hidegfront vet véget a hőségnek, a Dunántúlon lesz több eső

A Dunántúlra hoz több csapadékot az érkező hidegfront – közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn a Facebook-oldalán.

Mint megjegyezték: az eddigi lényegében száraz idő miatt is „felmerül a kérdés, hogy az enyhülés mellett érkezik-e számottevő csapadék”. Azt írták a válasz nem olyan egyszerű, ennek szemléltetésére közzé is tettek a keddi csapadék kilátásokról egy ábrát, amely ötven különböző forgatókönyvet vázol fel.

Ezek alapján a meteorológiai szolgálat azt írta: „a záporos, zivataros jelleg miatt nem lesz egységes a csapadékkép”. Példaként erre azt írták, ez az a helyzet, „amikor az utca egyik végét elkaphatja a zivatar, másik felében meg alig esik valami”.

A csapadék zöme a Dunántúlon várható. Kedden napközben az Északi-középhegységet, majd délután, este az Alföldet is elérhetik a zivatarok.

Utóbbi kapcsán kiemelték, hogy az Alföldön a száraz, forró levegő miatt a zivatarokat nagy, akár 80-90 kilométer/órás széllökések kísérhetik.

Az intenzív cellákat emellett – főként a Dunántúlon – felhőszakadás kísérheti – ismertette a meteorológiai szolgálat azt kérve, hogy mindenki kövesse figyelmeztetéseiket, riasztásaikat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat még keddre is az ország nagy részére adott ki a hőség veszélye miatt figyelmeztetéseket: Békés megyére harmadfokút, Bács-Kiskun, Csongrád-Csanád, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyére másodfokút, míg Budapestre, Pest, Baranya, Borsod-Abaúj-Zemplén, Fejér, Heves, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére elsőfokút.

Kapcsolódó tartalom

Zivatarveszély miatt az egész országra, továbbá több nyugati megyére a felhőszakadás veszélye miatt is elsőfokú figyelmeztetéseket adtak ki.

Az országos tiszti főorvos múlt hétfőtől rendelte el – eredetileg csütörtök éjfélig – a legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást. Ezt közben július 4., hétfő éjfélig hosszabbította meg.

Az előrejelzés szerint kedden hajnalban 17-23 Celsius-fokot mérhetnek. A csúcsértékek 24 és 37 fok között alakulnak, a magasabb értékeket délkeleten, az alacsonyabbakat nyugaton mérhetik.

Ajánljuk még