logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Orbán Viktor: A magyar embereket csak erősen, felkészülten és egységben tudjuk megvédeni

Magyarország mára Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig a legbiztonságosabb fővárosává vált. A rendszerváltás óta tavaly követték el a legkevesebb bűncselekményt itthon. Ezt meg kell becsülni, mert a következő időszakban egy ország biztonsága lesz a legfontosabb előny a nemzetközi versenyben – erről Orbán Viktor beszélt a Budai Várban, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szombati tisztavató ünnepségén.

A miniszterelnök hangsúlyozta: A szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni az új korszak kihívásaira. Hozzátette: A kormány egyre jobb feltételeket biztosít a rendészeti hivatás ellátására, tovább emelik az állomány felszereltségét és megbecsültségét.

Migránsok százezrei ostromolják a határainkat, Nyugat-Európa nagyvárosait terrortámadások rázzák meg, két évig halálos vírus fenyegetett bennünket, és most kitört a háború a szomszédunkban”

– fogalmazott Orbán Viktor.

A kormányfő hangsúlyozta: „Erősnek, felkészültnek, és egységesnek kell lennünk, mert a közösségünkre leselkedő veszélyeket csak így leszünk képesek elhárítani,

a magyar emberek békéjét és biztonságát csak így tudjuk megvédeni.”

Orbán Viktor kiemelte: az állam legfontosabb feladata a közrend védelme. Az a kormányzat, amelyik nem képes szavatolni az élet és a vagyon biztonságát, elveszti a jogot, hogy a polgároktól együttműködést várjon.

Felidézte, voltak olyan idők, amikor félkatonai szervezetek „masíroztak” az utcákon, és magyar állampolgárok ellen hajtottak végre szervezett sorozatgyilkosságokat, de ma már más idők járnak.

A rendszerváltás, vagyis

30 év óta 2021-ben követték el Magyarországon a legkevesebb bűncselekményt, így mára Magyarország Európa egyik legbiztonságosabb országává, Budapest pedig az egyik legbiztonságosabb fővárosává vált.

Érdemes ezt megbecsülni – mondta, rámutatva: a következő évtizedekben egy ország rendezettsége és biztonsága lesz a legnagyobb előny a nemzetközi versenyben.

„A biztonság árfolyama folyamatosan emelkedik, a rend és a biztonság Magyarország legkeményebb valutája”

– értékelt.

Hozzátette: a szomszédban zajló háború mutatja, hogy fel kell készülni minden lehetséges forgatókönyvre.

A végzős hallgatókhoz szólva a miniszterelnök azt mondta: az anyagi fedezet rendelkezésre áll, a kormány egyre jobb feltételeket tud biztosítani a rendvédelemben dolgozóknak a hivatásuk ellátásához. Tovább emelik a rendészeti állomány megbecsültségét, felszereltségét, képességét és felkészültségi szintjét is – sorolta.

Hozzátette:

A hivatás, amire az új tisztek felesküdtek, az egyik legnemesebb és legnehezebb hivatás, amihez „jó egészséget és erőt” kívánt, majd arra kérte a tiszteket, maradjanak hűek az esküjükhöz, és szolgálják erényesen Magyarországot.

A végzett hallgatók a Szent Korona másolata és a történelmi zászlók előtt, a kormányfő, Pintér Sándor belügyminiszter, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter, valamint a tábornoki kar jelenlétében tették le a tiszti esküt a Kapisztrán téren.

Ajánljuk még