logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Kajakozók találtak rá a Visegrádban eltűnt lány holttestére

| Szerző: hirado.hu
A Duna budapesti szakaszán találták meg a Visegrádnál eltűnt kislány holttestét –közölte a rendőrség honlapján.

Kajakozók bejelentését követően a Budapesti Rendőr-főkapitányág Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai péntek 10 óra körül a folyó fővárosi szakaszán, az Újpesti vasúti híd közelben találták meg annak a lánynak a holttestét, aki június 29-én Visegrádnál tűnt el a Dunában.

Bűncselekményre utaló körülmény nem merült fel, az ügyben a Budapesti Rendőr-főkapitányság közigazgatási hatósági eljárást folytat.

A 17 éves lány két testvérével és 14 éves barátjukkal fürdőzött a Dunában tiltott területen szerda este a visegrádi kompkikötőnél. 16 éves öccse és a hétéves húga ki tudott jönni a vízből.

A Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság búvárszolgálata és a visegrádi önkéntes tűzoltók a bejelentés követően azonnal a helyszínre érkeztek, akik csónakkal indultak az eltűnt lány után a vízi rendőrökkel együtt.

A hatóságok minden évben felhívják a figyelmet arra, hogy aki nem tud jól úszni, az mindig csak sekély vízben fürödjön. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Alig kezdődött el az idei fürdési szezon, már huszonhárom ember fulladt vízbe Magyarországon – számolt be az M1 Híradója.

 

 

 

Ajánljuk még