logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc – Ki uralja a virtualitást?

| Szerző: hirado.hu
A Nyugat vagy a Kelet uralja majd a virtualitást, erről is szó esett a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor évadzáró adásában, melynek vendégei ezúttal Bayer Zsolt író, publicista, Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója és Réz András filmesztéta, író voltak.

Lánczi Tamás megkérdezte a vendégeitől, hogy meddig tarthatja meg Európa és a nyugati világ azt amiben erős, a történelmi narratíváját. A történetmeséléshez és a globális sztorik eladásához rengeteg eszköz áll a rendelkezésünkre, a filmek, internet stb.

Egyébként a téma azért vetődött fel, mivel ez volt az első év, amikor többen iratkoztak le a Facebook közösségi média oldaláról, mint ahányan csatlakoztak, mindeközben a  TikTok kínai gyártású videómegosztó közösségi platform kezdi átvenni a helyét. Emellett pedig azt látjuk, hogy az olyan jelentős esemény, mint az Oscar-gála, is veszít nézettségéből.

Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet igazgatója szerint

sokáig a Nyugat lesz az éllovas, viszont megjelennek a keleti versenytársak is.

Bayer Zsolt író, publicista elmondta, hogy az egész fiatalságuk arról szólt, hogy pártba szerveződtek, és a fal rosszabbik oldalán ülve vágytak a vasfüggöny túloldalára. A publicista viszont a jelennel kapcsolatos csalódottságát Ady Endre Az ős Kaján című versének általa átalakított soraival fejezte ki:

„Szent Nyugat vesztett varázsa, ez a gyalázatos jelen”.

A műsorban téma volt még az április 3-i országgyűlési választások eredménye is.

Réz András filmesztéta, író úgy látja,

sokan maradtak képviselet nélkül a választások kétpólusúvá válásával, akik az egyesült ellenzék „kormányzásképtelenségétől való félelmükben” inkább a meglévő kormánypártra szavaztak.

Hozzátette, a szövetkezett pártok ellentmondásos nyilatkozatai után, a politikai nézetei ellenére is, számára megnyugtató volt a választások végkifejlete.

Fodor elmondta, szerinte az ellenzék megszűnt Magyarországon, amely a Fidesz–KDNP hatalomtechnikai hatalmas győzelme ellenére problémákat vet fel.

Ajánljuk még