logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Novák Katalin: A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van

A művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van – hangsúlyozta Novák Katalin köztársasági elnök a Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból című tárlat megnyitóján csütörtökön a budapesti Szépművészeti Múzeumban.

A köztársasági elnök kiemelte, hogy olyan művész kiállítása nyílik, akinek két világháború borzalmait kellett végigélnie és közben alkotott. Matisse nem tette le az ecsetet 1914-ben és 1939-ben sem, csak a színskála változott sötétebbre a palettáján – mutatott rá, hozzátéve: a művész azért sem tette le ecsetét, mert tudta, hogy a művészetre, a kultúrára a legsötétebb időkben is szükség van.

Novák Katalin elmondta: így tanulhatunk tőle, rajta keresztül a háború borzalmairól, a műveknek köszönhetően érthetjük meg, hogy miért kell mindent megtenni az ellen, hogy a szomszédunkban dúló háború tovább eszkalálódjon.

Mint mondta, nincs jó és rossz háború, csak háború van, ami pedig szükségszerűen rossz. A háborúval szemben a béke áll, ami lehetőség a jóra, s mi, magyarok a békét akarjuk megnyerni, nem a háborút, erre szeretnénk minél többek figyelmét felhívni. A béketárgyalás olyan, mint a Matisse-képeken gyakran megjelenő nyitott ablak, ami kiutat mutathat a sötétségből – fogalmazott.

Novák Katalin azt hangsúlyozta, hogy az Oroszország által indított háború tőlünk néhány száz kilométerre nem pusztán fenyegetés, hanem minden nap megélt valóság, s ennek a háborúnak csak vesztese lehet. Hozzátette: a túléléshez, az élethez szükségünk van a családjukat védelmező anyákra és apákra, a vezetők bölcsességére és a művészek alkotásaira, akik helyettünk tudják átérezhetővé, átélhetővé tenni versben, prózában, zenében, képben a fájdalmunkat, a haragunkat, a magányosságunkat.

Ebben a háborúban Oroszország az agresszor, a döntésekért a vezetők a felelősek, de ettől Puskin, Tolsztoj vagy Szolzsenyicin írásait, Csajkovszkij és Prokofjev zeneműveit nem szabad kidobni. Egy gazdag kultúrát akkor sem tehetünk zárójelbe, ha egy ország vezetőinek cselekedeteit egyöntetűen elítéljük – mutatott rá, hozzáfűzve, szükségünk volt, van és lesz az orosz és ukrán kultúrára és művészetre, de leginkább békére volt, van és lesz szükségünk.

A Szépművészeti Múzeumban Henri Matisse: A gondolatok színe – Remekművek a párizsi Pompidou Központból címmel nyílt átfogó, a francia festő életművét több mint 150 alkotáson keresztül bemutató kiállítás.

A tárlat kronologikus rendben vezeti végig a látogatót a csaknem hat évtizedes életmű meghatározó szakaszain. Felidézi a korai éveket, az 1910-es évek kísérletező pályaszakaszát, a Nizzában töltött évtizedet.

Ajánljuk még