logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Hónapokig tarthat a vizsgálat a Jókai utcai házomlás ügyében

Elhúzódhat a terézvárosi házomlás károsultjainak kártalanítása, a következő hónapok legfontosabb feladata a felelősség megállapítása lesz – mondta az M1 kedd esti műsorában a CLB Független Biztosítási Alkuszcég kommunikációs igazgatója.

Németh Péter a lakóknak nem javasolta, hogy kármentésbe és javításokba kezdjenek, mert ezzel befolyásolhatják a vizsgálatokat. Szükségük lesz viszont a váratlanul felmerülő költségeik igazolására, ezért érdemes a számlákat eltenniük, a legfontosabb pedig az, hogy bejelentsék a kárukat a biztosítóknak, és derüljön ki, mire terjed ki a biztosításuk.

Kapcsolódó tartalom

A ház előtt parkoló autók a szakértő szerint nem számíthatnak kártérítésre, ha csupán kötelező biztosításuk van, ugyanis nem közlekedési balesetben károsodtak. Aki sérülést szenvedett, az ápolás költségeihez, illetve a jövedelemkiesés pótlására jelentős segítségre számíthat, erről nekik is a biztosítókkal kell egyeztetniük – tette hozzá Németh Péter.

Ajánljuk még