logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Budapesten három kormánypárti és egy ellenzéki jelölt nyert a kerületi időközi választásokon

Három kormánypárti és egy ellenzéki képviselő nyert vasárnap a budapesti kerületi időközi önkormányzati választásokon.

Budapesten a IV. kerület 2-es és a VIII. kerület 5-ös egyéni választókerületében a képviselő halála miatt kellett időközi választást tartani. Az V. kerület 3-as és a VII. kerület 4-es egyéni választókerületében lemondás miatt kellett időközi voksolást kiírni.

A Nemzeti Választási Iroda adatai szerint az V. kerületben Nagy Gergő, a Fidesz-KDNP jelöltje nyert a szavazatok több mint 70 százalékával. A második helyen a Momentum, a DK, az LMP és az MSZP közös jelöltje, Fábián Benjámin végzett több mint 27 százalékkal. A függetlenként induló Schmuck Andor kevesebb mint 2 százalékot ért el, míg Burián-Kozma Dávid, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje mindössze két szavazattal 1 százalékot sem ért el.

A VII. kerületben ugyancsak kormánypárti jelölt nyert. Ripka András, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 45 százalékát szerezte meg. Jenei Kevin Martin, aki a DK, a Jobbik, az MSZP, az LMP és a Párbeszéd támogatásával indult, valamivel több mint 28 százalékot kapott.

Terdik Roland, a Magyar Kétfarkú Kutya Párt (MKKP) jelöltje több mint 13 százalékos eredményt ért el. Sima Ákos József, az Élhető Erzsébetváros Egyesület jelöltje több mint 8, míg Olajos János a Megoldás Mozgalom (MEMO) támogatásával csaknem 4 százalékot ért el. Gál Péter, a Munkáspárt-ISZOMM támogatottja 3 szavazatot szerzett, ezzel félszázalékos eredményt sem ért el.

A VIII. kerületben Gondos Judit, a Fidesz-KDNP jelöltje a szavazatok több mint 63 százalékával nyert. Pityó László, aki a DK, a Jobbik, a Momentum, az MSZP és az LMP támogatásával indult, több mint 35 százalékos eredményt ért el. Simon György, a Munkáspárt-ISZOMM jelöltje 9 szavazattal alig több mint 1 százalékot szerzett.

A főváros IV. kerületében Vasvári László, a DK, az LMP, a Momentum, a Jobbik, az MSZP és a Párbeszéd közös jelöltje szerzett képviselői mandátumot, miután a szavazatok több mint 47 százalékát kapta.

Néhány százalékkal lemaradva, több mint 40 százalékos eredménnyel Drabant Fruzsina, a Fidesz és az Újpestért Egyesület jelöltje végzett a második helyen. Mester János a Mi Hazánk támogatásával több mint 6, míg az MKKP jelöltje, Magyar Péter mintegy 4 százalékot szerzett. A független Jánvári-Halmai Józsefre 13 szavazat érkezett, ezzel alig több mint 1 százalékos eredményt ért el.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még