A Fővárosi Közgyűlés szerdán tárgyalja a főpolgármester előterjesztését arról, hogy emeljék meg egyes BKK-jegyek és a pótdíjak árát.
A főpolgármester pénteki bejegyzésében azt írta, bizonyos, főleg a turisták által vásárolt termékek ára – például a 24 vagy 72 órás jegyek – ára és a pótdíjak összege emelkedik, de a vonaljegyek és a bérletek ára marad a 2014 januárja óta érvényes szinten.
Karácsony Gergely kiemelte: főleg az elmúlt egy évben drámaian nőttek a közösségi közlekedéssel kapcsolatos költségek, egekbe szöktek az energia- és üzemanyagárak.
Csütörtökön Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes egy háttérbeszélgetésen elmondta: az előterjesztés szerint a 24 órás napijegy ára 1650 forintról 2500-ra emelkedne, a Budapest 72 órás jegy 4150 forintról 5500-ra emelkedne, és többet kellene fizetniük a bliccelőknek is.
Eddig a helyszíni pótdíj összege 8 ezer forint volt, ez az előterjesztés szerint 12 ezer forintra emelkedne, a nem helyszínen fizetett pótdíj 16 ezer forintról 25 ezer forintra nőne, a 30 napon túli fizetésnél pedig 32 ezer forint helyett 50 ezer forintot kellene fizetni.
Az új tarifák szeptember elején lépnének hatályba; az emeléstől 800 millió forint bevételt várnak.