logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

48 perc – Mráz: Az árstopokat támadó Gyurcsány mit sem tanult saját bukásából

| Szerző: hirado.hu
Az árstopok meghosszabbítása és az arra adott baloldali reakciók is terítékre kerültek az M1 és a hirado.hu közös csütörtök esti hírháttérműsorában, a 48 perc – Házigazda: Lánczi Tamás című műsor első felében, melynek vendégei ezúttal Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Galló Béla politológus voltak.

Lánczi Tamás azzal indította a beszélgetést, hogy Brüsszelben uniós csúcs zajlik, itthon pedig a költségvetést tárgyalja az Országgyűlés. A kormány meghosszabbította az árstopokat, amit a Demokratikus Koalíció nem támogat, sőt támadja azt.

Galló Béla politológus szerint Gyurcsány Ferenc pártja mindent támad, amit a kormány csinál, tehát ha az árstopokat meghosszabbítják, ami jó a lakosságnak, az a DK-nak nem jó.

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója úgy vélekedett, hogy nemcsak a kormány és ellenzék között van harc, hanem az ellenzéken belül is. Hangerő, sebesség és rátermettség tekintetében a DK-nak nincs oka panaszra az ellenzéken belül. A bukott választás ellenére is növelni tudta frakcióját és erejét.

Galló Béla politológus arra mutatott rá, hogy a DK a hazai ellenzéki sajtónak és a nemzetközi közvéleménynek akar megfelelni.

A Demokratikus Koalíció a választás után már arra játszott, hogy a kormány rákényszerül az árstopok kivezetésére, a másik szempontjuk, hogy demonstrálják az Orbán-kormányhoz való viszonyukat, hiszen párt legnagyobb támogatója a nemzetközi liberális mainstream.

Mráz Ágoston Sámuel szerint nagyon mély rétegeket nem kell keresni a Gyurcsány-párt kommunikációjában, ők csak a leghangosabban szeretnék utálni Orbán Viktort. Láthatóan Gyurcsányék nem tanultak abból, hogy a 2006-os választás után miért veszítették el a támogatottságukat.

Ugyanaz a politikus, ugyanaz a mondanivaló

– fogalmazott a Nézőpont Intézet igazgatója.

Lánczi Tamás felvetette, hogy a Momentum új elnöke, Gelencsér Ferenc szerint a háború nincs a magyar emberek legnagyobb problémái között.

Mráz Ágoston Sámuel arra hívta fel a figyelmet, hogy a szőnyeg alá söprés is egy stratégia lehet, ráadásul Gelencsér egy interjúban arról beszélt, hogy csupán két évig lesz pártelnök, ez is válasz lehet a nyilatkozataira. A két nagy probléma, amire nincs az új elnöknek mondanivalója, a háború és a Momentum viszonya Gyurcsány Ferenchez, ezért ezeket megpróbálja szőnyeg alá söpörni.

Galló Béla politológus úgy látja, hogy a baloldalon mindig megpróbálnak az adott pillanatra játszani, csak ezt mindig sikerül félremérni.

Ajánljuk még