logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Agrárminisztérium: Fókuszban a magyar akvakultúra-ágazat innovációs lehetőségei

Magyarországra látogatott a Halászati és Tengerügyi Főigazgatóság (DG MARE) főigazgatója, Charlina Vitcheva 2022. június 21-23-án az Agrárminisztérium meghívására érkezett Magyarországra, hogy szakmai látogatása keretében megismerje a magyar akvakultúra-ágazat hazai erősségeit és kihívásait, valamint találkozzon a fontosabb ágazati szereplőkkel – közölte az Agrárminisztérium (AM) szerdán.

A közleményben felidézték, hogy az ENSZ Közgyűlése 2022-t a kisüzemi halászat és az akvakultúra nemzetközi évének nyilvánította. Az ágazat a világ halászfogásának 40 százalékát adja, világszerte csaknem 500 millió ember megélhetését biztosítja.

Az Európai Unió országai közül Magyarország első az afrikaiharcsa-termelésben, míg második helyet szerezte meg a szürkeharcsa-termelés és harmadikat a pontytermelés területén.

Az édesvízi akvakultúra az Európai Unió egyik legjobban szabályozott szektora,

amely olyan területeken is egészséges élelmiszereket, sőt biztos munkahelyeket kínál, mint a tengerrel nem rendelkező országok, mindemellett fontos potenciált hordoz a tengeri halállományok hasznosításának kiváltása szempontjából is – ismertette a szaktárca közleményében.

A kétnapos látogatás során Charlina Vitcheva az Agrárminisztériumban megbeszélést folytatott Zambó Péter erdőkért felelős államtitkárral, valamint a halgazdálkodásért felelős szervezeti egységek vezetőivel írják a közleményben.

Az Agrárminisztérium közleményében idézi Zambó Pétert, aki az egyeztetésen kiemelte, az innováció adta lehetőségek, a fenntartható fejlődés, a természeti értékek védelme mind a lokális akvakultúra növekedését erősítheti, ami révén

csökkenhet Magyarország halimport-függősége.

Főigazgató asszony a látogatás során megismerhette a magyar akvakultúra ágazatot, amely számos innovációs lehetőséget is rejt.

Az Agrárminisztérium továbbra is azon dolgozik, hogy az egy főre jutó éves halfogyasztás tovább növekedjen, ezért kiemelt figyelmet fordít a hazai haltermékek minőségi kérdéseire, valamint elismerésére, a magyar innovatív megoldások bevezetésére és elterjesztésére – tájékoztatott az Agrárminisztérium.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még