logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Érkezik a kánikula, mutatjuk, hogyan védekezhetünk a leégés ellen

| Szerző: hirado.hu
A hétvégén beköszönt a kánikula, az előrejelzések szerint 30 fok feletti hőmérséklet várható, ami hétfőn akár 35 fokig is emelkedhet. Bense Tamás gyermekorvos a napégés veszélyeire hívta fel a figyelmet, és tanácsokkal is szolgált, hogyan védhetjük meg a legkisebbeket a nagy melegtől.

 

Bense Tamás gyermekorvos főleg a tűző nap veszélyére hívta fel a figyelmet. Kiemelte, hogy a napégés eleinte csak bőrpírt okoz, de a legsúlyosabb esetekben akár bőrrák is kialakulhat, ha nem figyelünk oda és nem védekezünk.

„A bőrvédelemről feltétlenül gondoskodnunk kell”

– hangsúlyozta Bense Tamás a hirado.hu-nak. A gyermekorvos elmondta, hogy azért nem kell kórosan ügyelni a napfény kerülésére, például amíg az árnyékos pihenőhelyünktől beérünk a vízbe, semmi baj nem történik.

„Arra viszont figyelni kell, hogy ha bemegyünk és ácsorgunk a vízben, akkor a kint lévő vállat, felkart és a fejünket védeni kell” – tette hozzá. Úgy véli, hogy az 50 faktoros naptej megfelelő védelmet nyújt.

Figyeljünk oda arra is, hogy elegendő folyadékot igyanak a gyerekek játék közben – emelte ki Bense Tamás.

Mi a teendő, ha már megtörtént a baj?

„Amennyiben ez enyhe bőrpír, akkor valamilyen bőrnyugtató krémmel kenjük be, léteznek kifejezetten napégésre való kencék. Ha az égés során sebek keletkeznek, vízhólyagok jönnek ki a bőrön, azt feltétlenül mutassuk meg orvosnak” – hívta fel a figyelmet.

„Gyerekek csak felügyelettel menjenek víz mellé, vagy önálló programot is csak felnőttek kíséretében szervezzenek” – hangsúlyozta a gyermekorvos.

A kisebbekre érdemes karimás sapkát vagy kalapot adni, ami a vállát is védi. „Akár egy három-négy számmal nagyobb rövid ujjú trikót is ráadhatunk, aminek az ujja leér az alkar közepéig” – magyarázta Bense Tamás, hozzátéve, hogy a sapkát, kalapot a nagy melegben nyugodtan vizezzük be, ezzel is hűsítve a kicsiket.

Kiemelte még, hogy a vízből kijőve, mindegy, hogy sós vagy édesvíz, zuhanyozzuk le a gyereket, és kenjük be valamilyen bőrápolóval, mert nagyon könnyen kiszáradhat a bőre. A vizes fürdőruhát is cseréljük szárazra, ne hagyjuk rajta a gyerekeken a vizes ruházatot.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még