logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szijjártó Péter: A globális minimumadó bevezetése drámai hatásokkal járna Európában

Amikor nagy nehezen sikerült konszenzusra jutni a globális társaságiadó-minimumról, akkor még nem volt háború Ukrajnában, azóta viszont teljesen új világgazdasági helyzet állt, amelyben ennek bevezetése drámai hatásokkal járna Európában – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken.

A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az Ivan Korcokkal közös sajtótájékoztatóján újságírói kérdésre válaszolva kiemelte: „Az európai gazdaság elképesztő kihívásokkal néz szembe. Amikor egekben vannak a kamatok, az infláció meg az energiaárak, akkor a termelő vállalatokra kivetett adóemelés drámai hatásokkal járhat, például munkahelyek százainak, ezreinek, tízezreinek a veszélybe kerülésével.

Rámutatott, hogy a megállapodás idején még arról volt szó, hogy a nagy digitális technológiai cégek átláthatóbb, hatékonyabb megadóztatása és a globális minimumadó majd együtt halad előre, de ennek az első felét „valamiért elfelejtették”, ami szerinte ugyancsak elfogadhatatlan.

Mint mondta, ha ezt az intézkedést az Európai Unió a jövő elején mindenki más előtt, elsőként életbe léptetné, az rendkívül negatív hatást gyakorolna a kontinens versenyképességére. És hozzátette, hogy

számos amerikai republikánus képviselő és szakmai szervezet nyilatkozott meg hasonlóan ebben az ügyben.

Szijjártó Péter ezt követően a szlovákiai ingatlanvásárlásokra vonatkozó kérdésre válaszolt, és ezzel kapcsolatban minimális korrektséget kért az újságírók részéről.

Aláhúzta, hogy a szóban forgó ügyben nem a magyar állam, hanem egy olyan cég vásárolt ingatlanokat, amelynek tulajdonosa egy, korábban az állam által alapított alapítvány. Ráadásul amikor ezeket az épületeket az érintett vállalat megvásárolta, akkor a szlovák államnak elővásárlási joga volt, amelyről azonban a pozsonyi kulturális minisztérium lemondott – hangsúlyozta.

Hangsúlyozta, hogy a felek sokat dolgoztak az elmúlt években a jó kapcsolatok kialakítása érdekében, ezért azt kérte, hogy ezt egyesek ne akarják „mindenfajta összeesküvés-elméletek kreálásával”, illetve „ellentétek szításával” elrontani.

A miniszter Ukrajnával összefüggésben leszögezte, hogy az ország európai uniós tagjelölti státuszának támogatásáról a magyar kormány már akkor nyilatkozott, amikor a nyugat-európai országok többsége még hezitált.

Továbbá kijelentette, hogy Magyarország nem ellenzi a fegyverszállításokat.

A magyar kormány úgy döntött, hogy hazánk biztonsága érdekében nem szállít fegyvereket és nem enged át közvetlenül fegyverszállítmányokat,

de minden ország eldöntheti maga, hogy milyen álláspontot képvisel ez ügyben – közölte.

Mások erről máshogyan gondolkoznak, és mi ezt tiszteletben tartjuk” – fogalmazott. Majd hozzátette, nem baj, hogy senki nem mondott köszönetet Magyarországnak a segítségnyújtásért, „de azt, hogy minket folyamatosan provokáljanak, folyamatosan követelőzzenek, folyamatosan szidalmazzanak az ukrán politika képviselői, azt nem tudjuk elfogadni”.

Szijjártó Péter végül a visegrádi négyek jövőjét is érintette, kiemelve, hogy bár erős együttműködésről van szó, „mindig köztudott volt, hogy mivel azt négy különböző ország alkotja, ezért elképzelhetetlen, hogy mindig minden ügyben egyetértsünk”, de nézetkülönbségek esetén is tiszteletben tartják egymás álláspontját.

Ajánljuk még