logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Használatarányos útdíjat kell bevezetni” – Karácsony Gergely helyettese dugódíjat akar

Újabb sarcok kivetésén dolgozhat a főváros baloldali vezetése, ismét az autósok kerültek Karácsony Gergelyék célkeresztjébe. Kerpel-Fronius Gábor főpolgármester-helyettes a dugódíj bevezetésének lehetőségéről beszélt az ATV-ben, megjegyezve, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, mivel nem a baloldal kormányoz. A napokban két kollégája, Tüttő Kata és Bősz Anett is arról beszélt, hogy vissza kellene szorítani az autósforgalmat, illetve mindenki használjon kevesebb energiát otthon. Mindez összhangban áll azzal a brüsszeli kezdeményezéssel, amelyhez Karácsonyék bejelentése szerint csatlakozik Budapest.

Egész pályás letámadást indított az autósok ellen a főváros baloldali vezetése, egymást követték a napokban azok a nyilatkozatok, amelyekben a közlekedést korlátozó intézkedésekről beszélnek Karácsony Gergely főpolgármester helyettesei. Kedden a Momentum színeiben főpolgármester-helyettes, Kerpel-Fronius Gábor az ATV műsorában a dugódíj bevezetését vetette fel. Azt elismerte ugyan, hogy ennek jelenleg törvényi akadálya van, miután április 3-án nem a baloldal nyerte a választást, a változtatás nem rajtuk múlik – írta az Origo.

Ezzel együtt mi szeretnénk erről beszélni a ciklus végéig. Általában arról, hogy a nagy káros kibocsátású autók a fővárosban való közlekedése, az milyen hatással van, mit lehet tenni elleni. Az, hogy mekkora forgalomterhelés éri a fővárost, és ez ellen mit lehet tenni. Egyébként a főpolgármesteri programban is volt ilyen, a Momentum általam képviselt Budapest 2.0 programjában úgy hívtuk, hogy használatarányos útdíjat kell bevezetni” – fejtegette Kerpel-Fronius Gábor.

A dugódíj bevezetésének felmelegítése is összhangban áll azzal, hogy néhány napja Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes bejelentette, csatlakoznak a Városok Energiatakarékossági Sprintje elnevezésű brüsszeli kezdeményezéshez. Az európai uniós indítványban egyebek mellett autómentes övezetek és napok szerepelnek, de

Tüttő arra is felszólította a Budapestieket, hogy a takarékosság jegyében a kevesebb autózás mellett fogják vissza az otthonaik energiahasználatát.

Abba szeretnénk a lakosságot és a budapestieket is bevonni, hogy mindenki a maga területén gondolja végig, hogy hol tud egy kicsivel kevesebb energiát fogyasztani. Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újragondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni” – hangoztatta Tüttő a Spirit FM Aktuál című, múlt csütörtöki műsorában.

Kapcsolódó tartalom

Bősz Anett az ATV Start című műsorában hétfőn szintén kívánatosnak nevezte az autós közlekedés háttérbe szorítását.

Én nagyon nagy előrelépésnek tartanám egyébként a sokféle ösztönzőt, ami mondjuk abba az irányba tolná a magyarokat, hogy minél többször hagyják maguk mögött az autót és üljenek át tömegközlekedési eszközökre” – fogalmazott Karácsony Gergely DK-s helyettese.

A cikkben ismertették, hogy a brüsszeli kezdeményezés ajánlásai között egyébként az is szerepel, hogy az agglomerációs települések éjjelre kapcsolják ki a közvilágítást. A Városok Energiatakarékossági Sprintje azt a célt szolgálja, hogy az önkormányzatok és a regionális kormányzatok csökkentsék az energiafogyasztásukat, méghozzá a nyári időszakban, a fűtési szezont megelőzően.

Kapcsolódó tartalom

Ezekkel a lépésekkel szeretnék elérni, hogy az uniós tagállamok függetlenedjenek az orosz energiahordozóktól. A nemrég elfogadott olajembargó alapján az orosz olaj európai importja hamarosan jelentősen lecsökken: csupán néhány közép-kelet-európai uniós tagállam kapott átmeneti időt az orosz olajról való leválásra, köztük hazánk is. A többi EU-tag 2023-tól nem importál kőolajat Oroszországból. A következmények azonban elsősorban az európai országokat sújtják, az elszabaduló energiaárak miatt egekben van az infláció, miközben Oroszország a megdrágult energiahordozókat el tudja adni Kínának és más ázsiai országoknak, tehát még növeli is a bevételeit. „A baloldali városvezetés azonban hűségesen követni próbálja az őrült brüsszeli intézkedéseket, a főpolgármester-helyettesek fent idézett nyilatkozatai arra utalnak, hogy már dolgoznak a program több autóellenes pontjának megvalósításán” – fogalmaztak a cikkben.

Ajánljuk még