logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Szakértő: A valóságtól elrugaszkodott spórolási ötleteket venne át Budapest

| Szerző: hirado.hu
Teljesen elrugaszkodtak a valóságtól Brüsszel energiaspórolási ötletei - erről beszélt a Kossuth Rádióban a Századvég szakértője. Hortay Olivér szerint ehhez csatlakozott most a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat is. A múlt héten jelentette be Tüttő Kata főpolgámester-helyettes, hogy Budapest is részt vesz abban az európai kezdeményezésben, amely szerint például télen nem lehetne 18 foknál melegebbre fűteni a középületeket, vagy csökkentenék a sebességhatárokat.
– számolt be az M1 Híradója.

 

Tüttő Kata MSZP-s főpolgármester-helyettes a Spirit FM műsorában jelentette be, hogy Budapest csatlakozik a Városok energiatakarékossági sprintje elnevezésű kezdeményezéshez.

A dúsgazdag magyar baloldali politikus – aki tavaly azzal hívta fel magára a figyelmet Twitter-oldalán, hogy a felkapott görög üdülőhelyen, Zakynthos szigetén kilovagolt a tengerből – a klímaváltozás elleni küzdelem és az Ukrajnával való szolidaritás jegyében a beszélgetésben spórolásra kért mindenkit.

„Akár az autóhasználat mérséklésével, akár az otthoni fűtési, hűtési, főzési szokásoknak az újragondolásával, tehát mindenki nézze meg, hogy milyen mennyiségű energiát fogyaszt, és hogyan tudná azt csökkenteni” – közölte a politikus.

A programban egyebek mellett az is szerepel, hogy spórolni kellene a középületek fűtésén és hűtésén. Télen legfeljebb 18 fokot engedélyeznének, nyáron pedig nem mehetnének 25 fok alá. De javasolják még az üzletek kivilágításának és a közvilágítás idejének korlátozását, rendszeres autómentes napok tartását, több autómentes övezet kialakítását, a sebességhatárok csökkentését, illetve például uszodák, sportközpontok vagy múzeumok bezárását.

Az Európai Unióban mostanra több ehhez hasonló akció indult. A Megoldások az energiaszegénység kezelésére elnevezésű programban például számtalan videóban mutatják be, hogyan csavarjuk le a fűtést, hogyan használjunk digitális homokórát zuhanyzáshoz és hogyan mossunk hideg vízzel. A program szintén az EU társfinanszírozásával valósult meg,

Az Európai Bizottság az energiaszektort érintő szankciók mellett folyamatosan dolgozik azon, hogy a háztartásokra ráerőltesse a spórolást

– erről Hortay Olivér beszélt a Kossuth Rádióban. A szakértő hangsúlyozta, hogy a szektornak a lakosság igényeihez igazodva kell garantálnia az energiabiztonságot, a brüsszeli tervek pedig ennek ellentmondanak és a valóságtól teljesen elrugaszkodottak. Ehhez csatlakozott most a Karácsony Gergely vezette fővárosi önkormányzat is.

„Nyugat-Európában a politikai vezetőknél elindult ez a gondolkodás, ebbe az irányba tett lépések elindultak, és ehhez a magyar baloldal is csatlakozott. De ez nem újdonság. Azt láttuk, hogy az elmúlt hónapokban a magyar baloldal intenzíven támogatta az embargó bevezetését az energiaszállításokat érintő korlátozások bevezetését és jelenleg a megvalósításhoz is csatlakoznak” – fogalmazott Hortay Olivér.

Közszolgáltatások és közvilágítás korlátozása – Karácsony Gergelyék megint a budapestieket büntetik – vasárnap ezzel a címmel közölt cikket az Origo. A portál rámutat, hogy a Városok energiatakarékossági sprintje programhoz csatlakozó települések lakói nem mindenhol vannak elragadtatva a döntéstől. Egyebek mellett amiatt aggódnak, hogy

a közvilágítás idejének rövidítésével emelkedik a bűnözés mértéke is.

„Ha a baloldalon múlna, már rég engedtek volna a brüsszeli bürokrácia és a külföldi pénzemberek követelésének, és eltörölték volna a rezsicsökkentést” – reagált közleményben a Fidesz. A nagyobbik kormánypárt fővárosi frakciója azt írja, hogy a baloldali városvezetés csak a budapestiek megszorításában tud gondolkodni, pedig az emberek éppen az ellenkezőjével, az életkörülményeik javításával bízták meg őket.

Nekünk a kormányhoz hasonlóan a magyar emberek energiabiztonsága a legfontosabb. Ne a budapestiek fizessék meg a háború árát!” – teszi hozzá a kormánypárt a közleményében.

A címlapfotó illusztráció. (Fotó: MTI/Kálmándy Ferenc)

Ajánljuk még