logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Megmutatjuk a százas tempónál is nagyobb sebességre képes új rendőrségi jetskit

Három jetskít és egy új hajót kapott a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vasárnap.

 

A rendőrség oldalán közzétett közleményükben azt írták: nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azt azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. Felhívták a figyelmet arra, hogy a visszatérő ellenőrzések ellenére tavaly nagyon sokan fürödtek tiltott helyen.

Idén júniusig nem történt még tragédia; akik bemerészkedtek a Dunába, ezt kijelölt fürdőhelyen tették. Idén eddig húsz embert mentettek ki a folyóból, közülük négyen közvetlen életveszélyben voltak. Az új jetskík még hatékonyabbá teszik a mentést, hiszen akár 110 kilométeres óránkénti sebességgel is képesek haladni – tették hozzá.

A BRFK felhívta a figyelmet arra is, hogy a tragédiák jelentős része megelőzhető, ha az emberek betartják a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és vigyáznak magukra és egymásra is. Hangsúlyozták, hogy a Dunában a kijelölt területeken kívül tilos fürdeni. Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt a Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon teheti meg.

A sérülések és halálesetek elkerüléséért, valamint a jogszabályok betartatásáért a rendőrség rendszeresen, visszatérően tart ellenőrzéseket, és intézkedik azokkal szemben, akik a fürdőzés szabályait megszegik.

Vízisporteszközök, például a vízisí vagy a SUP használhatók a Dunán, ezekre az eszközökre hasonló szabályok vonatkoznak, mint a csónakokra.

A BRFK arra is figyelmeztetett: vízi járművet csak az vezethet, aki nem ivott alkoholt.

Az a szélerővel, vagy gépi berendezéssel hajtott vízi jármű, amelynek hossza a 7 métert meghaladja, névleges vitorlafelülete a 10 négyzetmétert eléri, vagy motorteljesítménye nagyobb 7,5 kW-nál, csak külön képesítéssel vezethető.

Vízi járműben tartózkodó, úszni nem tudók és 14 évnél fiatalabbak, továbbá minden, vízi sporteszközt használó ember köteles mentőmellényt viselni. Aki nem tud jól úszni, annak azt tanácsolják a rendőrök, hogy mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzon senki utána, mert a Duna gyönyörű, azonban veszélyes is lehet.

Arra is felhívták a figyelmet, hogy felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven aluli, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, a felügyelete mellett fürödhet.

Ha valaki megszegi a szabályokat, például tilos helyen fürdőzik, szabálysértést követ el és 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírsággal sújtható – olvasható a BRFK közleményében.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még