logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Költségvetési tervezet: a kormány az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi az embereket

A kormány eredményesen kezelte a válságot a járvány alatt, és most a háború miatt kialakult helyzetet is jól kezeli – erről beszélt a Századvég elemzője az M1-en. Kiszelly Zoltán szerint Magyarországon az árstopok és a rezsicsökkentés továbbra is védik a családokat. Németh Szilárd kormánybiztos pedig arra emlékeztetett, hogy a rezsivédelmi és a honvédelmi alapba azok fizetnek be, akik a háború következményeként extraprofithoz jutnak – számolt be az M1 Híradója.

Kedden adta át a jövő évi költségvetés tervezetét Varga Mihály pénzügyminiszter Kövér Lászlónak, az Országgyűlés elnökének. A javaslat indoklásában az áll: a kormány az elhúzódó háborús helyzetben is megvédi a munkahelyeket, a nyugdíjakat, a családokat és a rezsicsökkentést.

Varga Mihály arról beszélt, hogy a kormány egy olyan törvénytervezetet készített, amely

megvédi az eddigi eredményeket, gondoskodik a magyar családok biztonságáról és növekedési pályán tartja a gazdaságot.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta: a törvénytervezetben a rezsivédelmi alap 670, a honvédelmi alap pedig 842 milliárd forintos kerettel szerepel. Ezek finanszírozására pedig az elmúlt időszakban extraprofitot elért ágazatokból beszedett adók szolgálnak majd.

Varga Mihály külön kiemelte, hogy a családok segítésére is jelentősen többet fordít a kormány jövőre.

A családok támogatását hadd említsem meg, amely arányaiban jelenleg a legmagasabb az Európai Unióban, szintén megőrizzük. Az erre a célra biztosított összeg 2023-ban meghaladja a 3200 milliárd forintot. Ez 450 milliárd forinttal több az idei évnél” – húzta alá.

Kapcsolódó tartalom

Az M1-nek nyilatkozó szakértő szerint a kormány válságkezelése eredményes volt a járvány alatt és most a háború okozta helyzetet is jól kezeli.

Magyarországon az energiaárak a rezsicsökkentés által védve vannak, illetve a benzinárstop és az élelmiszerárstop is biztosítja, hogy a családok az alapvető szükségletekért, például az üzemanyagért vagy az alapvető élelmiszerekért fix árat fizessenek” – mondta Kiszelly Zoltán, a Századvég Politikai Elemzések Központjának igazgatója.

Orbán Viktor már januárban arról beszélt, hogy ha újra kormányt alakíthat, minden marad a régiben, vagyis

az elmúlt években kiépített családtámogatási elemek megmaradnak hosszabb távon is, a lejárók esetében pedig hosszabbítás várható

– írja a Magyar Nemzet. Csakhogy időközben háborús veszélyhelyzet alakult ki.

A lap úgy fogalmaz: a magyar kormány éppen azért döntött a rezsivédelmi és honvédelmi alap felállításáról, illetve a nagyvállalatokat sújtó extraprofit-különadó kivetéséről, hogy ne a magyar emberek fizessék meg a háború árát.

Az idei költségvetésben is az szerepel, hogy az orosz–ukrán háború, illetve a brüsszeli energia- és szankciós politika miatt a legfontosabb feladat Magyarország békéjének és biztonságának megőrzése, valamint az ország energiaellátásának biztosítása és a rezsicsökkentés védelme. Ehhez pedig honvédelmi és rezsivédelmi alapra van szükség. Erről Németh Szilárd, a rezsicsökkentés fenntartásáért felelős kormánybiztos beszélt a Kossuth Rádióban.

A 2023-as költségvetést a tervek szerint július közepén fogadhatja el az Országgyűlés.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még