logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Fabiny Tamás: Legyetek Isten igazi népe, elkötelezett keresztények, hitvallók

Pünkösdhétfőn is megtelnek a különböző keresztény felekezetek templomai. Nagy Zoltán Csaba református lelkész szerint Isten beteljesíti az ígéreteit, még akkor is, ha várni kell rá. Kozma Imre atya szerint pünkösd üzenete, hogy helyre áll a rend Isten és ember, valamint ember és ember között. Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke arról beszélt, hogy „a szentlélek az egység, a szeretet és a józanság lelke”. Eközben harminc év után új görögkatolikus templomot szenteltek Nyíregyházán – derült ki az M1 Híradóból.

Keresztelők és konfirmációk voltak a református gyülekezetekben pünkösdkor. Ezek ugyanis az egyház születését és gyarapodását jelképezik – számolt be az M1 Híradója.

Az egyik pécsi gyülekezet lelkésze pünkösdhétfőn arról beszélt, hogy a híveknek rá kell eszmélniük saját bűneik súlyára, és az isteni megbocsátás jelentőségére. Nagy Zoltán Csaba kiemelte: Isten beteljesíti az ígéreteit, még akkor is, ha várni kell rá.

Azért teszi, hogy minél többen megtérjenek, hitre jussanak, Jézus követőivé váljanak. Miattunk teszi ezt a késlekedést, de higgyétek el, ez az ígéret is be fog teljesülni, mert az Isten ígéretei beteljesülnek” – fogalmazott Nagy Zoltán Csaba.

Pünkösd üzenete, hogy helyre áll a rend Isten és ember, valamint ember és ember között – erről beszélt a betegápoló Irgalmasrend magyarországi vezetője az M1-en. Kozma Imre atya azt mondta: ha az emberek megtalálják helyüket a világban, különösen, amikor baj van, akkor átérzik, hogy egymás nélkül nem tudnak élni.

Amikor háború van, amikor Covid van, amikor ilyen megpróbáltatások vannak, akkor különösképpen is rádöbbenünk arra, hogy valóban mekkora bíztatás az, amikor a lélekre tudunk hivatkozni, és mekkora erő, amikor ezt egymással kapcsolatban úgy tudjuk megélni, hogy egymásért felelősek vagyunk. Egymásnak tartozunk azzal, hogy szorosan összetartozzunk, hiszen ez a pünkösdnek a nagy ajándéka” – emelte ki.

Harminc év után új görögkatolikus tempolomot szenteltek a Nyíregyházi Egyházmegyében. Az épület alapkövét pontosan két éve, szintén pünkösdkor helyezték el, ma pedig görögkatolikus liturgiával adták át a templomot a hívőknek. A beruházás 270 millió forintból valósult meg. Kocsis Fülöp érsek-metropolita kiemelte, az új templom minden görögkatolikus temploma is egyben.

Egy templom az jóval több, mint egy lakodalom, vagy egy születésnap. Többnyire azt szokták mondani, hogy az ember életében egyszer, ha előfordul ilyen vagy kétszer. Ritkán lehet azért templomszentelésen részt venni, nem gombamód nőnek ki a földből templomok, és ez a borbányai közösség is már nagyon régóta várta” – hangsúlyozta.

Veres András győri megyés püspök, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) elnöke szent olajjal keni meg egy bérmálkozó homlokát bérmálási szentmiséjén pünkösdhétfőn a soproni Szent Mihály-templomban 2022. június 6-án.
MTI/Filep István

Bérmálással egybekötött pünkösdi szentmisét tartottak a soproni Szent-Mihály templomban, ahol pünkösdhétfőn 126 fiatal vette fel a bérmálás szentségét. Veres András megyéspüspök úgy fogalmazott: az egyháznak a fiatalság a reménye és a jövője.

Azt várjuk, hogy a lélek mindnyájunkban hozza meg azokat az új felismeréseket, meglátásokat, azt a lelkesedést, amivel az apostolok útnak indultak az egyház nevében az evangélium hirdetésében. Ezt szeretnénk mi is, a bérmálás ehhez ad különleges segítséget” – húzta alá.

Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke pünkösdvasárnapi ünnepi istentiszteletet tart a Budavári Evangélikus Templomban 2022. június 5-én.
MTI/Kovács Anikó

A szentlélek az egység, a szeretet és a józanság lelke – erről beszélt a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke Pilisen. Fabiny Tamás a 300 éves, 3000 tagot számláló pilisi gyülekezethez szólva azt mondta: Imádkozik, hogy a gyülekezet folyamatosan a szentlélek közössége legyen.

Szeretném, ha a szó minden értelmében lelkesek lennétek itt, Pilisen is, odaadóan és a szentlélek uralma alatt élők. Legyen ilyen a 3000 lelkes pilisi gyülekezet. Mondanom sem kell, hogy ez a kívánságom és üzenetem minden más közösségnek is szól: kisfaluban és fővárosban, agglomerációban vagy a tanyabokrokban, határon innen és határon túl, legyetek Isten igazi népe, elkötelezett keresztények, hitvallók” – fogalmazott.

Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek (k) szentmisét celebrál pünkösdhétfőn a máriaremetei kegytemplom parkjában az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye családi és ifjúsági napján, a karizmák ünnepén 2022. június 6-án.
MTI/Bruzák Noémi

Erdő Péter bíboros Máriaremetén tartott ünnepi szentmisét. Azt mondta az emberek a teljes boldogságot a mennyben az Istennel közvetlenül találkozva a földi élet után tudják csak igazán elérni. Itt a földön pedig a boldogság irányába haladunk.

„A boldogságra törekvés küzdelem, de mellettünk áll a szentlélek, aki a megújulást és az irgalmas szeretetet egyre könnyebbé teszi a számunkra. Tőle kérjük, hogy irányítsa életünk útját az örök boldogság felé” – mondta az esztergomi érsek.

A bíboros emlékeztett: a szentlélek eljövetele és az egyház születésnapja mellett pünkösdkor Szűz Máriát, az egyház édesanyját is ünnepeljük.

Ajánljuk még