logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

„Jézus adja meg számunkra a világos és egyértelmű útmutatást"

| Szerző: Jezsó Ákos
Isten minden embert személyesen szólít meg. Jézus világos, egyértelmű útmutatást ad. Kérni kell és hagyni, hogy a Szentlélek betöltsön bennünket és vezessen az utunkon – mondta pünkösdi igehirdetésében Szabó Sándor miskolci református lelkész. A borsodi megyeszékhely Kossuth utcai református templomában megtartott ünnepi istentiszteleten több ifjú is konfirmált.

Szabó Sándor református tiszteletes ünnepi igehirdetésében felidézte az első pünkösdöt, amely során az apostolokat a Szentlélek betöltötte, majd rögvest a „szolgálatába is állította”.

Szavai szerint Péter apostol a Lélek által beszélt az emberekhez. Szabó Sándor szerint ez is összeköti az Ó- és Új Szövetség világát, hiszen Péter apostol Joel próféta ígéreteinek jézusi beteljesedésére hívta fel a hallgatósága figyelmét.

Hozzátette: Joel próféta példája azt mutatja, hogy gondjaink orvoslására nem ál-megoldásokat kell keresni, hanem oda kell fordulni Istenhez és akkor ő kárpótol mindenért. Mint Szabó tiszteletes fogalmazott: „Isten önmagából ad, és ezzel a mi életünkben belülről indítja el a változásokat.” Hozzátette: „Jézus adja meg számunkra a világos és egyértelmű útmutatást. Első, pünkösdi beszédében Péter apostol is ezt tanácsolta hallgatóságának. Arra buzdította őket, hogy bűneik bocsánatára keresztelkedjenek meg. És itt a bűnbocsánaton nagy hangsúly van” – mondta.

Szabó Sándor igehirdetésében arra is kitért, hogy „az egykor keresztény Európa mára elvesztette a rábízott drága kincset, az Evangéliumot. Imádkozzunk azért, hogy újra megtalálja.”

Az ünnepi pünkösdi istentiszteleten az igehirdetést követően több fiatal is konfirmált.

Mint arról a hirado.hu is beszámolt szerte az országban tartanak ma szentmiséket, istentiszteleteket pünkösdvasárnap alkalmából.

Ajánljuk még