Erdő Péter bíboros az esztergomi Bazilikában arról beszélt, hogy „a Szentlélek megtanít minket mindenre, és eszünkbe juttat mindent, amit Krisztus tanított nekünk”.
Az esztergom-budapesti érsek prédikációjában hangsúlyozta: az egyház válaszol azokra a kérdésekre is, amelyeket az új történelmi korok vetnek fel a hívő ember számára.
– fogalmazott az esztergom–budapesti érsek.

„A húsvétból és nagypéntekből élő keresztények tudnak együtt sírni a sírókkal, és együtt örülni az örülőkkel”
Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke egy Budapesti istentiszteleten arról beszélt, hogy „olyan hitvalló keresztény életekre van szükség, amelyeken látszik a Krisztushoz tartozás boldogsága és öröme”.
Úgy fogalmazott: a húsvétból és nagypéntekből élő keresztények tudnak együtt sírni a sírókkal, és együtt örülni az örülőkkel.
– hangsúlyozta a református püspök.

„Pünkösd az igazán Krisztus-ünnep”
Fabiny Tamás, a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke azt emelte ki, hogy Isten szereti a világot, az egyházat, az egyes embert. Az evangélikus püspök úgy fogalmazott: „Engedjük, hogy megtérjünk, és engedjük az újjászületést.”
„Pünkösd igazán Krisztus-ünnep” – emelte ki Fabiny Tamás. „Mert a Szentlélek Krisztusról tanúskodik, a Szentlélek Krisztus hitét ébreszti az emberben, a Szentlélek a Krisztussal való közösséget akarja megvalósítani az egyházban, majd az egyházból talán tovább sugározva, szélesebb körben.
Címlapfotó: Balog Zoltán püspök, a Magyarországi Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke pünkösdvasárnapi istentiszteletet tart a Hold utcai református templomban 2022. június 5-én (Fotó: MTI/Máthé Zoltán).