logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Extraprofitadó: Európa számos országában vezettek be hasonló intézkedést

Meghaladta az egymilliót az induló utasforgalom a Liszt Ferenc repülőtéren az első negyedévben. Az elmaradt turistautak és az üzleti utak száma is növekszik, így várhatóan jelentős többletbevétellel számolhatnak majd a légitársaságok. A kormány emiatt döntött úgy, hogy ezeket a cégeket is érinti az extraprofit-különadó. Hazánk több nyugat-európai ország után döntött az intézkedés bevezetéséről. Németországban, Svédországban, Hollandiában, Franciaországban és Norvégiában is létezik hasonló légitársaság-adó – számolt be az M1 Híradója.

Folyamatosan érkeznek a járatok a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtérre. A járványügyi szigorítások feloldása után egyre több a turista. Májusig már elérte az egymilliót az induló utasforgalom. Becslések szerint ráadásul ez a növekedés a következő hónapokban is folytatódik – sokan ugyanis az elmúlt kétévnyi kiesést is be szeretnék pótolni.

Az egyre növekvő utasforgalom a légitársaságoknak is jelentős többletbevételt hozhat. Így ezeket a cégeket is érinti a kormány legújabb intézkedése, vagyis az extraprofit-különadó.

A döntést még a múlt héten jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök. Ennek értelmében a kormány nyolc területen adóztatja meg a vállalatoknál azt az összeget, amit a normál működésből adódó profit felett keresnek. A légitársaságoknak így várhatóan utasonként mintegy 10-15 eurónyi teherrel kell majd számolniuk extraprofitjuk után. A cél az, hogy az érkező utasok száma ne csökkenjen.

Kapcsolódó tartalom

A gazdaságfejlesztési miniszter, Nagy Márton a napokban azt hangsúlyozta, hogy nem a profitot veszik el, csak az extraprofitot érinti majd a kötelezettség.

Összességében ezek a szektorok egy nagyon jelentős extraprofitot termeltek. Mi nem vesszük el a profitot, az extraprofitot vonjuk el, ez nagyon-nagyon fontos, ezért adott esetben nem gondoljuk, hogy ez a fajta elvonás, ez megjelenne akár a fogyasztóknál áthárított áremelkedések tekintetében” – fogalmazott Nagy Márton.

Nem hazánk az első, amely ilyen intézkedést vezet be. Hasonló adót Európa számos országában szednek. Például

Svédországban, Németországban, Hollandiában, Franciaországban és Norvégiában is

– erről a Magyar Nemzet is beszámolt.

A légi közlekedés megadóztatásának ráadásul számos verziója létezik. A lap szerint Németországban például az út hosszának függvényében 7 és 42 euró közötti összeget kell megfizetni minden utas után.

Hollandiában egyösszegű adó van érvényben, ami az út hosszától függetlenül mintegy 8 euró. Franciaországban pedig repülőterenként eltérő összegű adót szednek be, ami 5 és 14 euró között mozog.

Az extraprofit-adózás más területeken is megjelenik Nyugat-Európában

Nagy-Britanniában a napokban jelentette be a pénzügyminiszter, hogy extraprofitadót vetnek ki azokra az energetikai cégekre, amelyek váratlan nyereségre tettek szert az elmúlt időszakban. Az érintett cégeknek a következő tizenkét hónapban a nyereségük 25 százalékát kell különadóként befizetni az ország költségvetésébe.

Olaszországban két lépésben hajtottak végre extraprofit-adóztatást. Először 10 százalékos nyereségadót vetettek ki egyes energiaipari vállalatokra, hogy ebből a bevételből a fogyasztókat és a vállalkozásokat védjék az emelkedő áraktól. A következő lépésben minden olyan energetikai vállalatnak kell extraprofitadót fizetnie, amelyik több mint 30 százalékkal emelte az árait.

Ezeket az intézkedéseket az Európai Unió is támogatja.

Az Európai Bizottság (EB) márciusi közleménye leszögezi: az egyes vészhelyzeti intézkedések finanszírozását átmeneti jelleggel különadóztatással, vállalati extraprofit elvonásával is biztosíthatják a kormányok.

Az EB szerint a vállalati extraprofit-elvonást érintő intézkedések megfelelő forrásai lehetnek a lakosságot és a vállalatokat segítő kormányzati beavatkozásnak.

Ajánljuk még