logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Palkovics: Korszakváltáshoz érkezett a magyar járműipar

Korszakváltáshoz érkezett a magyar járműipar, amelyet a teljes újjáépítést követően eddig nem látott kihívásokra kell felkészíteni – mondta a technológiai és ipari miniszter pénteken a budapesti Hungexpón, az Automobil és Tuning Show autókiállítás megnyitóján.

Palkovics László szerint az utóbbi 100 évben nem voltak olyan technológiai változások, mint amilyenek a következő években fogják meghatározni a járműipar fejlődését.

Magyarország ezekre készülve meghatározó szerepet akar betölteni az elektromos közlekedésben, a kormány ehhez keresett befektetőket az elmúlt években, így

belföldön épülhet föl Európa legnagyobb akkumulátorgyártó kapacitása.

Ezzel együtt a járműgyártás térképe is átalakul, hiszen az autóiparban érdekelt cégek egyre inkább az akkumulátorgyárak közelébe települnek – tette hozzá.

A miniszter úgy véli, hogy a belsőégésű motorok sem fognak teljesen háttérbe szorulni, ezért a szintetikus üzemanyagok kutatásában is nagy lehetőségeket lát. Az önvezető járművek fejlesztése szintén nagyon fontos lesz Magyarország számára, a zalaegerszegi tesztpálya körül már most számos külföldi cég telepedett meg.

Automobil és Tuning Show 2022 (Forrás: hirado.hu)

A járműipar ma már csaknem 20 százalékkal részesedik a magyar GDP-ből, és körülbelül 150 ezer munkavállalónak biztosít megélhetést belföldön. Nagy részük a gyártásban dolgozik, de a rohamosan fejlődő kutatási-fejlesztési területen is egyre többeket alkalmaznak – mondta

Palkovics László, hozzátéve, hogy a kormánynak nagy felelőssége van a fejlődés fenntartásában.

A képzési rendszer átalakítása és a befektetőbarát környezet megteremtése mellett biztosítani kell például az akkumulátorgyárak igényeihez igazodó infrastrukturális fejlesztéseket, vagy az akkumulátor-újrahasznosító kapacitásokat is.

A változások érdekében tehát – mint fogalmazott – a teljes ipari ökoszisztémát át kell alakítani, és ebben a jövő szakemberei rengeteg érdekes feladatot találhatnak. Az autó a mindennapi élet meghatározó eszköze, és nagy lehetőségek előtt áll, aki a járműipart választja hivatásának – jelentette ki Palkovics László.

Ajánljuk még