logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Lángokban áll több családi ház Egerben

Ég három egymás mellett álló családi ház teteje Eger Felnémet városrészében – közölte Nagy Csaba, a Heves megyei katasztrófavédelem szóvivője péntek délután.

Hat járművel 21 tűzoltó érkezett a helyszínre, zajlik az oltás, sérültekről eddig nincs információ – tette hozzá a szakember.


Több, sorházszerűen egymáshoz épített családi ház teteje égett Egerben a Béke utcában, a tűzoltók megfékezték a lángokat – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság péntek délután a honlapján.

Nagy Csaba, a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője korábban azt közölte az MTI-vel, hogy Eger Felnémet városrészében három egymás mellett álló családi ház tetőszerkezete ég. A szóvivő azt mondta, sérültekről eddig nem kaptak információt.

A katasztrófavédelem tájékoztatása szerint a tűz egy negyedik épületet is érintett; a tüzet végül hét vízsugárral fékezte meg több mint húsz egri, mezőkövesdi és füzesabonyi hivatásos tűzoltó a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett. Hozzátették: az egységek négy gázpalackot és egy kutyát is kivittek az égő házakból.

A címlapfotó illusztráció.

Ajánljuk még