logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Durvul a belharc a Jobbikban

| Szerző: hirado.hu/Jezsó Ákos
Miközben Jakab Péter, a Jobbik elnöke puccsot emlegetett és lemondással fenyegetőzött, a párt elnöksége megfosztotta Molnár Enikő kabinetfőnököt azoktól a különleges jogköreitől, amelyeket még 2020-ban kapott. Az ellenzéki pártban egyre hevesebben dúl a belharc: Jakab pozícióit nemcsak Molnár Enikő térvesztése gyengíti, de a renoméját az elhíresült szexbotrány is csökkenti.

A Jobbik legfrissebb botránya a legutóbbi elnökségi ülésen robbant ki, ahol is Molnár Anikó kabinetfőnök lapértesülések szerint meneszteni akarta Béres Ferenc Attilát, a párt kommunikációs igazgatóját, a Jobbikhoz kötődő Zsúrpubi című honlapot működtető Hungária Média Kft. ügyvezetőjét.

Jakab Péter, a Jobbik elnöke (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

Úgy tudjuk: az eredetileg Jobboldali Ifjúsági Közösség mozaikszóval létrehozott, ma azonban egyértelműen baloldaliként politizáló párt kabinetfőnöke a szervezeti működési szabályzatra hivatkozott, amely szerinte széles körű mozgásteret tesz számára lehetővé.

Az elnökségi ülésen ezen a kérdésen robbant ki a vita.

A Magyar Hírlap úgy tudja, a rebellisek élharcosa a 88 százalékos arányban alelnökké választott Potocskáné Kőrösi Anita volt. Ismert: a választási kampány során Potocskáné is azt támogatta, hogy hazánk akár katonai erővel is vegyen részt a harcokban. A Somogy megyei Ádándon megtartott fórumon kijelentette: a magyar katonának „hogyha van egy háború, amiben a NATO részt vesz, akkor ott természetesen neki mennie kell és harcolnia kell, de nem a civil embereket küldjük (…), hát nekem is van most, mert ugye van a férjem, aki hadköteles lenne, meg a két fiam is már hadköteles lenne. Hát nyilván nem akarom én sem, hogy a gyerekeimet és a férjemet elvigyék (…). Aki meg elment katonának, az azért ment oda, hogyha a NATO hadba küldi, akkor ő fölüljön a repülőre és elmenjen a háborúba. Mer’ ő ezért kapja a fizetését. Ő ezt a szakmát, ezt a hivatást választotta”.

Kapcsolódó tartalom

A Jobbik elnökségi ülésén a párt vezetőinek a többsége Potocskáné mellé állt és a szervezeti működési szabályzat azonnali megváltoztatása, s ezzel együtt Molnár Enikő háttérbe szorítása mellett döntöttek. A Magyar Hírlap úgy tudja:

Potocskánéhoz csatlakoztak az alelnökök, Ander Balázs, Dudás Róbert és Magyar Zoltán. Jakab Péter ekkor lázadást, sőt a Jobbik tudatos szétverését vetette az elnökség tagjainak szemére. Az indulatok olyannyira elszabadultak, hogy az elnökségi ülésről önkontrollját elvesztve, kiabálva kirohant Molnár Enikő, akit a párt informatikai vezetője, Németh Zsolt is haladéktalanul követett.

Jakab Péter egy ideig döbbent tekintettel a helyén maradt, majd „ez egy puccs ellenem!” felkiáltással ő is kirohant a teremből. A Metropol szerint ekkor Potocskáné Szabó Gábor választmányi elnökre nézett és azt mondta: „Gyurcsány perceken belül meg fogja tudni, hogy mi zajlik itt”.

Az elnökségi ülés a botrányos kirohanások ellenére határozatképes maradt, Potocskáné elnökhelyettesként átvette a vezetést és pontról pontra haladva a jelenlévők megváltoztatták a működési szabályzatot.

Kifejezetten megtiltották, hogy Jakab kabinetfőnöke, közeli hölgy ismerőse és annak legfőbb szövetségese, az informatikai igazgató ezután az elnökségi ülésen részt vegyen. Molnár Enikő jogköreinek megnyirbálása miatt Jakab Péter tiltakozásul meglebegtette lemondását is.

Nem ez az egyetlen botrány a Jobbik háza táján, hiszen a párt mind a mai napig nem nézett szembe az Ököritófülpösön tavaly decemberben tartott disznótor közben kirobbant zaklatási üggyel. Mint azt a hirado.hu is megírta: Szilágyi György korábbi Jobbik-alelnök élettársa azt állítja, hogy Földi István képviselőjelölt meg akarta erőszakolni. A disznótoron a párt helyi tagjain kívül Jakab Péter és Molnár Enikő is részt vett.

Kapcsolódó tartalom

A hölgy, aki jobbikos választókerületi szervező és egy négyéves kislány édesanyja, eddig nem hallott részleteket árult el a Blikknek az esetről. A nő utalt rá: csalódott a Jobbik vezetésében. Mint mondta, nem tudja felfogni, „miként lehetnek ilyen érzéketlenek egy ilyen helyzettel szemben”.

Ajánljuk még