logo

Műsorújság

×
Kövessen minket Facebook-on is!

Már követem az oldalt!

Nagy Márton tájékoztatta a Bankszövetséget az extraprofit elvonásáról

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter tájékoztatta a Bankszövetség elnökségét, hogy a kormány több ágazati szektor mellett a bankok extraprofitjának elvonása mellett döntött – közölte a miniszter az MTI-vel szerdán.

A közlemény szerint a Bankszövetség elnöksége előtt kijelentette: „rendkívüli időket élünk, rendkívüli időkben pedig rendkívüli intézkedésekre van szükség”.

A világ a Covid-járvány gazdaságromboló időszaka után, valamint az energiaárak soha nem látott mértékű emelkedése miatt egy gazdasági válság küszöbén áll, miközben Magyarországnak ki kell maradnia a szomszédunkban zajló háborúból, és meg kell védenie a családok anyagi biztonságát is – tette hozzá.

A kormány a cselekvőképesség azonnali megteremtése érdekében háborús veszélyhelyzetet hirdetett ki, a megfelelő gazdasági mozgásteret pedig a közteherviselés kiszélesítésével biztosítja – mondta.

Kapcsolódó tartalom

Megállapításra került, hogy a hazai bankszektor eredményesen működik: a bankok a jegybanki kamatok emelkedése és a lakossági betéti kamatok alacsonyan tartása miatt kimagasló nyereségre, extraprofitra tesznek szert. A bankokat érintő extraprofitadó átmeneti jelleggel, két évig marad érvényben – áll a közleményben.

A miniszter leszögezte, hogy Magyarország kormánya elkötelezett az államadósság és a költségvetési hiány csökkentése, valamint a gazdaság növekedése mellett, a rezsicsökkentés társadalmi eredményeit pedig meg kell védenie.

Ajánljuk még